Magyar foci

Gera: Mondtam a fiamnak, feljutott mindkét csapatunk, sűrűbben megyünk majd Premier League-et nézni

Gera Zoltán a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek mesélt angliai éveiről, miután a West Bromwich Albion és a Fulham is feljutott a Premier League-be. Ez a két együttes volt a magyar középpályás pályafutásának brit állomáshelye, így érhetően sok szép emlék fűzi Gerát a két csapathoz.

Mondtam a fiamnak, hogy feljutott mindkét csapatunk, úgyhogy majd megyünk sűrűbben ki a Premier League-et nézni. Csupa jó emlékek jutnak eszembe a West Bromról és a Fulhamről, nyilván mindkét csapatnak nagyon szurkoltam, hogy feljussanak. Így is gondoltam, hogy a West Brom élből feljut, a Fulham pedig majd a playoffban. Így is történt, örülök neki, hogy visszakerültek

– nyilatkozta a Sport 24-nek Gera Zoltán.

Gera előbbinél hét, utóbbinál három évet töltött, 2010-ben pedig a Fulhammel Európa Liga-döntőt játszott. A menetelésben akkor komoly szerepet kapott Gera is, hat gólt is szerzett, kettőt a Cannavaróval, Trezeguet-vel felálló Juventusnak. A Fulham 2018-ban 100 millió fontot költött a játékoskeret megerősítésére, viszont 2019-ben mégis kiesett a PL-ből.

„Nyilván fognak tanulni, főleg a Fulham, abból a hibából, amit elkövettek, hogy túl sok játékos érkezett, és rövid idő alatt nem nagyon találták meg, hogy mit kell játszani a Premier League-ben. És nagyon fontos az is, hogy olyan játékosok érkezzenek a klubhoz, akik tisztában vannak a Premier League követelményeivel, mert ha túl sok olyan játékos érkezik, akik nincsenek ezzel tisztában, akkor, ahogy láttuk is, elég komoly problémák lehetnek. Az anyagi keret ott van mind a két klubnál.”

Az új Premier League-szezon szeptember 12-én rajtol el, de októberig nézők nélkül, így addig biztosan nem kerülhet sor a látogatásra.

Kiemelt kép: DIGI Sport / Sport24

Olvasói sztorik