Magyar foci

Tőzsér: Lehet, hogy ez volt megírva fönt

Hetek óta pengeélen táncolt a Debrecen, aztán az NB I utolsó fordulójában megpecsételődött a hétszeres bajnok sorsa, a Paks elleni 1-1-es döntetlen azt jelenti, hogy a Loki jövőre a másodosztályban szerepel.

A Loki 11 év alatt jutott el a Bajnokok Ligájától az NB II-ig
A kétezres évek egyértelműen legsikeresebb magyar focicsapata volt a Debrecen, még egy évvel ezelőtt is a dobogón végzett, a következő szezonban viszont már a feljutásért kell majd küzdenie.

A Debrecen csapatkapitánya, Tőzsér Dániel pályafutása utolsó mérkőzését játszotta, de a búcsú nem sikerült szépre, a kiesés után a feldühödött hazai drukkerek a pályára rohanva szedték le a mezeket a játékosokról.

Akkora balhé tört ki a debreceni focipályán, hogy rendőrök tettek rendet
Pályára rohantak a szurkolók letépni a mezt a játékosokról.

Már felkészültem a búcsúra lelkiekben, ennek már eljött az ideje, és egyáltalán nem foglalkoztam ezzel a meccs előtt. Csak a Debrecen város és a Loki iránt érzett dolgok kavarognak bennem, és nagyon fájnak. A családom is kint volt a meccsen, és ezt kellett látniuk, ami eléggé fáj. Ez van sajnos. Lehet, hogy ez volt megírva fönt, nem tudok mit mondani

– nyilatkozta a meccs után az M4 Sportnak Tőzsér.

A 35 éves, 31-szeres válogatott középpályás Debrecenből indult, majd szerepelt a török Galatasarayban, a Ferencvárosban, a görög AEK Athénban, a belga Genkben, az angol Watfordban és QPR-ban, az olasz Genoában, majd 2016 nyarán tért vissza a Lokihoz.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Olvasói sztorik