Magyar foci

„Vedd le a mezt!” – ezt nem tették zsebre a debreceni játékosok

Szezonbeli harmadik mérkőzésén sem tudott nyerni a szinte biztos kieső Kaposvár ellen a Debrecen labdarúgócsapata, amely az 1-1-es döntetlennel saját magát is nagyon nehéz helyzetbe hozta.

A Loki a rivális ellen a megszerezhető kilencből mindössze egyetlen pontot vett el, ezt pedig már a közönség sem tűrhette el. Egy, a közösségi oldalra felkerült videó szerint a meccset követően a vérmesebb drukkerek számon kérték a teljesítményt Vitelki Zoltán edzőn, illetve a csapatkapitány Tőzsér Dánielen.

„Hány társasházat kell még felhúzni, baszd meg?” – üvöltötte egy a többihez képest visszafogott hang, utalva Tőzsér vállalkozására.

De akadt, aki a visszavonulásra biztatta, sőt olyan is, aki arra kérte, nevezze meg az utódját, akit ajánlana a csapatkapitányi posztra, ő pedig vegye le a karszalagot.

Zúgott a „Gyertek ki!”, majd, amikor megjelentek a játékosok, akkor a „Kurva gyenge” illetve a „Vedd le a mezt!” rigmus hangzott fel.

Később megjelent Bódi Ádám, aki szembesítettek azzal, hogy „eligazoltál a pénz miatt Fehérvárra, majd visszasírtad magad”.

Most ezen a szinten vagyunk. Azon vagyunk, hogy változtassunk, de semmi önbizalma nincs a csapatnak. Nincs nálunk a labda, nem tudunk dominálni egy Kaposvár ellen. Itt nem szakmai probléma van, hanem minőségi

– mondta Bódi.

Kiemelt fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Olvasói sztorik