Magyar foci

Szezon végén visszavonul Tőzsér Dániel

A Debrecen hivatalos honlapján tette közzé, hogy Tőzsér Dániel a szombati, Paks elleni zárófordulóval befejezi profi pályafutását.

A DVSC csapatkapitánya a Ferencvárosban kezdte a karrierjét, majd 2006 és 2016 között légiósnak állt. Játszott az AEK Athénban, a Genkben, a Genoában, a Watfordban és a Queens Park Rangersben is, mielőtt hazatért és a Debrecen játékosa lett. Az NB I-ben eddig 158 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 20 gólt szerzett. A magyar válogatottban 31 meccsen jutott szóhoz, 2007-ben szerezte egyetlen gólját Málta ellen. (2007 októberében Málta ellen) volt eredményes.

Fontos szerepem van jelenleg az öltözőben és a pályán egyaránt, ráadásul kavarognak bennem az érzelmek, hisz jó pár évnyi futball van mögöttem, ami nyilván nagyon hiányzik majd. Viszont csak akkor lesz szép számomra a búcsú, ha a csapat bebiztosítja helyét az élvonalban. Most ez a legfontosabb, a saját dolgaimat a háttérbe szorítom. Senkit sem érdekelnek a héten aratott sikereink akkor, ha szombaton nem tudunk diadalmaskodni. Szerencsére a saját kezünkben van a sorsunk

– idézi a klub honlapja Tőzsért.

Sorsdöntő lesz a középpályás utolsó meccse, ugyanis a Debrecennek le kell győznie a Paks együttesét szombaton, hogy ne essen ki az NB I-ből.

Olvasói sztorik