Magyar foci

Huszti Szabolcs: Egy hónap alatt befejeződhetne az NB I-es idény

Fokozott fegyelemmel és szervezettséggel akár egy hónap alatt be lehetne fejezni az NB I-es labdarúgó-bajnokságot, állítja Huszti Szabolcs.

Példát mutatott a PL egyik legkevesebbet kereső játékosa
Matty Longstaff a bérének harminc százalékát adományozta az egészségügy javára.

„Egy labdarúgó számára kevés rosszabb érzés van annál, mint hogy zárt kapuk mögött kelljen futballoznia, mostanra azonban eljutottam odáig, hogy inkább játszanék üres lelátók előtt, mint sehogy! Nem tisztem eldönteni, de szűk egy hónap alatt be lehetne fejezni az idényt” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak.

A MOL Fehérvár FC 36 éves középpályásának meg is lenne a terve mindehhez.

Ha háromnaponta játszanánk, gyorsan a végére érnénk. Akár még úgy is, hogy a mérkőzések közötti időt mindenkitől elzárva, szállodában töltenénk

Ha lenne ismét futball, annak szerintem a karanténban élők is örülnének, hiszen a tévé bizonyára közvetítené a meccseket, így akit érdekel, láthatná őket. A hatvanötödik brazil sorozat helyett talán jó lenne NB I-es mérkőzéseket nézni” – tette hozzá.

Szerinte nincs nagy különbség a kisebb csoportokban végzett munka vagy teljes létszámú edzés között, mert

ha edzeni lehet közösen, akkor játszani is.

Kiemelt fotó: molfehervarfc.hu

Olvasói sztorik