Magyar foci

Negatív rekordot állított be a kaposvári labdarúgócsapat

Ha folytatódik is a bajnokság, a somogyiaknak alig marad esélyük a bennmaradás kivívására.

Amióta 12 csapatos az NB I, egy sereghajtó sem teljesített olyan gyengén március közepéig, mint idén a Kaposvár. A bajnokságot a koronavírus-járvány veszélye miatt felfüggesztették, ám a somogyiaknak minden bizonnyal szemernyi esélyük sem lett volna a bennmaradás kivívására.

A 2015/16-os szezon óta rendeznek 12 csapatos első ligás pontvadászatot Magyarországon. Akkor az MLSZ úgy határozott, hogy az együtteseknek háromszor kell megmérkőzniük egymással, a 33. fordulót követően avatnak bajnokot, a 11. és a 12. helyezett pedig kiesik az NB I-ből.

A futballreform utáni első évben a Békéscsaba végzett a 12. pozícióban, ám március közepéig már 18 egység szerepelt a viharsarkiak neve mellett.

A következő évadban a Gyirmót zárta a tabellát, a sárga-kékek sem brillíroztak, de 16 pontot azért csak összeszorgoskodtak a bajnokság ezen szakaszáig. Egy esztendővel később a Vasas esett ki utolsóként a honi első ligából, az angyalföldiek március közepén azonban már 24 pontot behúztak.

A 2018/2019-es pontvadászatból a Szombathelyi Haladás esett ki utolsóként, de Horváth Ferenc alakulata is jobban állt, mint most a Rákóczi: a vasiak 16 egységet szereztek március idusáig.

Waltner Róbert legénysége most mindössze 10 pontos. Érdekesség, hogy három győzelmük közül kettő is a Loki ellen született, ezen kívül a DVTK-t tudták megverni a zöld-fehérek, egyszer pedig a Puskás Akadémiával remiztek.
A másik kieső kérdése viszont még abszolút nem dőlt el – már, ha folytatódik a bajnokság. A 7. helyezett Kisvárdának 31, a 8. Debrecennek 30, a 9. Újpestnek 29, 10. és 11. Paksnak és ZTE-nek 28-28 pontja van 25 játéknapot követően.

Kiemelt kép: rakoczifc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik