Magyar foci

Három héttel élete első NB I-es gólja után elküldte a csapata

Megkezdte a felkészülést az NB I őszi szezonjában sereghajtóként végző Kaposvári Rákóczi. A klub közleménye szerint ezt rögtön azzal kezdte, hogy négy játékosnak megköszönte a munkát, köztük Tömösvári Bálintnak is, aki a zárófordulóban lőtte élete első élvonalbeli gólját, nem egészen három héttel a bejelentés előtt:

Tömösvári kölcsönben szerepelt a csapatban, így a tavaszi alapozást már a Budapest Honvéddal kezdheti meg. Rajta kívül az egy-egy mérkőzésen pályára lépő Tóth Gergely Csaba és Vanja Markovic, valamint a súlyos sérülése miatt vissza is vonuló Aljosa Vojnovic nem utazott el az edzőtáborba.

Olvasói sztorik