Magyar foci sport

A dühös azeri kapitány kimondta: „Szabályos gólt vettek el tőlünk”

Hihetetlen játékvezetői hibáról beszélt Nikola Jurcevic.

A magyar válogatott Korhut bombagóljával 1-0-ra legyőzte Azerbajdzsánt, így csoportjában a második helyre ugrott és életben tartotta Európa-bajnoki reményeit. Marco Rossi szövetségi kapitány is elismerte, hogy szerencsénk is volt, hiszen a játékvezető a hosszabbításban érvénytelenítette az azeriek szabályosnak tűnő gólját. Nikola Jurcevic, a vendégek szövetségi kapitánya dühösen értékelte a találkozót.

„Ez a teljesítmény biztosan nem lesz elég Walesben”
Szoboszlai szerint tudnak ennél jobban játszani, Gulácsi szerint ennyi helyzete nem lesz a csapatnak legközelebb.

Gratulálok a magyaroknak, és sok sikert kívánok nekik a folytatásra. Ezzel együtt nehéz szavakat találnom, mert hihetetlen hibát követett el a játékvezető. Mindenki tudja, hogy szabályos gólt vettek el tőlünk az utolsó pillanatban. Jobbak voltak a magyarok, elismerem, ettől függetlenül szabályos gólt szereztünk, így megérdemeltük volna az egy pontot. Most nagyon dühös és csalódott vagyok

– idézi az MTI Nikola Jurcevic szavait.

Eb-selejtező, E csoport

Magyarország – Azerbajdzsán 1-0
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Orbán, Baráth, Korhut – Vida M. – Dzsudzsák (Nagy D., 71.), Szoboszlai (Holman, 76.), Kovács I. (Sigér, 86.), Sallai – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Azerbajdzsán: Balayev – Pashayev, B. Hüseynov (Khalilzade, 66.), Mustafazade, Rahimov – Eddy, Garayev, Richard Almeida (Abdullayev, 58.) – Ramazanov (Dadasov, 85.), Sheydaev, Khalidze. Szövetségi kapitány: Nikola Jurcevic
Gólszerző: Korhut (10.)
Sárga lap: Lovrencsics (25.), Korhut (73.), illetve Rahimov (12.), Eddy (67.) 

Kiemelt kép: GEOFF CADDICK / AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.