Élő Magyar foci

A bíró mentett meg minket az azeriek ellen

Hozta a kötelezőt a magyar labdarúgó-válogatott, amely nagy fölényben futballozva, Korhut Mihály távoli lövésével 1-0-ra győzött Azerbajdzsán ellen az Európa-bajnoki selejtezők E csoportjának 7. fordulójában, és megelőzve az egy meccsel kevesebbet játszott szlovákokat fellépett a második helyre. A 92. percben a játékvezető érvénytelenített egy azeri találatot.

Marco Rossi már a horvátok elleni súlyos vereség után jelezte, hogy arra a kilencven percre reagálni fog, ezért végül három helyen is megváltoztatta a kezdőcsapatot. Az, hogy a Splitben gyengébben teljesítő Kádár Tamás ezúttal kimaradt, nem volt meglepetés, a helyét az eltiltását letöltő Baráth Botond vette át. Az eltiltott Kleinheisler László mellett kimaradt Holman Dávid is, helyükre Szoboszlai Dominik és Kovács István került.

A csapat úgy kezdett, ahogy kell hazai pályán, egy papíron gyengébb ellenféllel: óriási nyomás nehezedett a vendégek kapujára, és nem is sokáig bírták a nyomást.

A 10. percben Korhut Mihály egy szép lövéssel megszerezte a vezetést – kellett is a védősegítség, mert elöl minden kimaradt.

Csak Sallai Roland két gólt is szerezhetett volna, de egy közeli lövése elment a jobb kapufa mellett, 16 méteres próbálkozását pedig könnyedén védte az azeri kapus.

Az első 20 percben 72, félóra elteltével még mindig 60 százalékos volt a magyarok labdabirtoklása, és ugyan a vendégek a hajrában vezettek pár formás akciót, helyzetig nem jutottak el.

Ellenben a magyarok 13 próbálkozásából hat eltalálta a kaput.

A második félidőben folytatódott a nyomás, de komoly helyzet nem alakult ki. Sallai próbálkozásai nem találták el a kaput, Korhut viszont a 78. percben majdnem megduplázta góljainak számát.

Furcsa helyzet volt, hogy egy ekkora fölényben lehozott meccs végén ennyire izgulni kellett, de a négyperces hosszabbításban Rossi is majdnem infarktust kapott, egy azeri szöglet után ugyanis a hálóba került a labda.

A játékvezető azonban azonnal jelezte, kezezés miatt nem adja meg: a tévéfelvétel tanúsága szerint azonban a Sabah csapatának középső védője, Bahlul Mustafazade a hasával sodorta a kapuba a labdát.

A csapat hozta a kötelezőt, de kár volt egy többgólos győzelem helyett ilyen kínkeserves 90 percet játszani. Walesben, november 19-én ennék sokkal jobb teljesítményre lesz szükség.

Eb-selejtező, E csoport

Magyarország – Azerbajdzsán 1-0
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Orbán, Baráth, Korhut – Vida M. – Dzsudzsák (Nagy D., 71.), Szoboszlai (Holman, 76.), Kovács I. (Sigér, 86.), Sallai – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Azerbajdzsán: Balayev – Pashayev, B. Hüseynov (Khalilzade, 66.), Mustafazade, Rahimov – Eddy, Garayev, Richard Almeida (Abdullayev, 58.) – Ramazanov (Dadasov, 85.), Sheydaev, Khalidze. Szövetségi kapitány: Nikola Jurcevic
Gólszerző: Korhut (10.)
Sárga lap: Lovrencsics (25.), Korhut (73.), illetve Rahimov (12.), Eddy (67.) 

Kiemelt fotó: Czagány Balázs / MTI

Köszi, bíró!

Hozta a kötelezőt a magyar válogatott, amely nagy fölényben futballozva, Korhut Mihály távoli lövésével 1-0-ra győzött Azerbajdzsán ellen az Európa-bajnoki selejtezők E csoportjának 7. fordulójában, és megelőzve az egy meccsel kevesebbet játszott szlovákokat fellépett a második helyre. A 92. percben a játékvezető is kellett, hogy meglegyen a három pont, érvénytelenített ugyanis egy szabályos azeri találatot is.

Ez volt az azeriek érvénytelenített gólja:

Cserebere

Előbb az azerieknél Ramazanovot Dadasov váltotta, majd Kovács helyére Sigér állt be.

Korhut nagyon aktív

Korhut ismét villant, távoli lövése ezúttal elzúgott a bal kapufa mellett.

Eddy-sárga

Újabb azeri sárga, ezúttal a hangzatos nevű Eddy Silvestre Pascual Israfilov kapta.

Sípcsonttal a lelátóra

Dzsudzsák jobb oldali beadását követően Sallai a 11-es pontról kapura akart ollózni, végül a lelátóra sípcsontozta a labdát.

Sallai ismét

Előbb egy szögletet követően Kovács lőtte a védőkbe a labdát, majd Szoboszlai támadta meg a körülményes kapust, aki röviden szabadított fel, Sallai 21 méterről azonban jobb külsővel megoldotta helyette.

Almeida megsérült

Az azeriek brazil származású támadó középpályása, Richard Almeida megsérült, a helyére klubtársa, a szintén Qarabagban szereplő Araz Abdullayev állt be.

Lehet más a szurkolás

Hajrá magyarok helyett inkább dudaszó – ezt a hangulatot adja a 10-12 ezer gyerek, akik a zárt kapus büntetés miatt pótolják az ultrákat.

Gyerekek a hazai szurkolótáborban (Fotó: MTI/Czagány Balázs)

Félidő

Ugyan az utolsó öt percben az azeriek is próbálkoztak, azért kézben a mérkőzés, itt az előny.

Szünet után folytatjuk.

Vajon mitől ilyenek az azeriek?

Félóra elteltével még mindig 60 százalékban a magyaroknál van a labda, de a nagy nyugalom mellett lassan újabb gól is születhetne.

Látva az azeriek játékát kijelenthető, idén immáron három félidőn át sikerült lejátszani őket. Vajon hogyan szorongatták meg idegenben a walesieket és a horvátokat (előbbi mérkőzésen Gareth Bale a 84., utóbbin Andrej Kramaric a 79. percben szerezte a győztes gólt), és hogy szereztek otthon pontot a vb-ezüstérmestől?

Sallai ismét

Újabb magyar helyzet maradt ki, ezúttal Kovács jó megindulása után Szoboszlai felé passzolt, aki átlépte a labdát, Sallai a 16-os vonalán lekezelte azt, de olyan gyengén lőtt, hogy a kapus könnyen hárított.

Mi maradt ki?!

Dzsudzsák ahelyett, hogy az üresen álló Sallait indította volna, Szalait választotta. A Mainz csatára kikeveredett az oldalvonal mellé, de jól passzolt Kovácshoz, akinek beadására tökéletesen érkezett Sallai, ám futtából a jobb kapufa mellé lőtt.

Egyenlítettünk

A sárga lapok terén 1-1.

A 12. percben Rahimov, ezúttal Lovrencsics kapott figyelmeztetést, a magyar játékos Sheydaevet rúgta fel.

Óriási magyar fölény

Az első 20 percben az UEFA hivatalos honlapjának statisztikája szerint 72 százalékban (!) birtokolja a labdát a magyar csapat. Az azeriek a 16-osig sem jutottak el, mi hét próbálkozásból négyszer eltaláltuk  a kaput.

Újabb tűzijáték

Ezúttal Szoboszlai szögletét követően Szalai került helyzetbe, de fejese Balayev kapusban elakadt.

Vezetünk!

A szöglet után Korhut óriási gólt lőtt 23 méterről a bal sarokba (1-0).

Nagy a nyomás

Nagy nyomás alatt az azeri kapu, előbb Szalai lekészítését Dzsudzsák lőtte el, de egy önfeláldozó védő belevetődött, majd Vida 22 méterese lövését tolta bravúrral szögletre a kapus.

Olvasói sztorik