Magyar foci sport

Marco Rossi: Nem hibázhatunk akkorákat, amit még a harmadosztályban is szégyellnének

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi egyet aludva a történtekre nyilatkozott a Nemzeti Sportnak a spliti 3-0-s vereségről. Elismételte, hogy úgy játszottunk az Eb-selejtezős mérkőzésen, mint a nyulak, nem emlékszik rá, hogy edzői karrierje során átélt volna hasonlót és újra bocsánatot kért a szurkolóktól.

Nem az a baj, hogy kikaptunk, hanem az, ahogy kikaptunk.

Szerinte nem az a lényeg, hogy ki hibázott, csapatként mondtak csődöt, ennek a hajónak ő a kapitánya, övé a felelősség is elsősorban. Arról hallani sem akart, hogy esetleg a hangulat miatt kapott ki a csapat, szerinte, akit negatívan befolyásolt, hogy a horvát drukkerek az első perctől az utolsóig énekeltek, azzal baj van.

Azt akartuk elkerülni, hogy nagyot hibázzunk, erre mi történt?! Elintéztük magunkat, mégpedig katasztrofális hibákkal. A vereség többféle lehet, ha tisztességes harcban, a legjobbját nyújtva bukik el valaki, azzal nincs gond, na de így… Ezt nagyon nehéz elfogadni. Sőt, nem is lehet.

Győzelmi kényszerben a magyar válogatott, a horvátok már vasárnap kijuthatnak az Eb-re
Siker esetén visszavesszük a második helyet a selejtezőcsoportban.

Nem keres bűnbakokat, közös a felelősség. Azerbajdzsán ellen győzni kell, különben felesleges tovább álmodozni. Ehhez viszont mindenkitől más hozzáállás kell.

Soha többé nem fordulhat elő az, ami a horvátok ellen. Kezdve azzal, hogy nem követhetünk el olyan hibákat, amelyeket még a harmadosztályban is szégyellnének. Sietve teszem hozzá, nem egy, nem két játékos hibázott, hanem több.

Nem akarja senkitől azt hallani, hogy fáradt, vagy itt-ott fáj valami. Olyan játékosokat akar látni, akik győzni akarnak. Ha megvan a három pont Azerbajdzsán ellen, akkor lehet majd azon gondolkodni, mi lesz Walesben, ahol a magyar csapat számára a sorozat lezárul. Ezután beszélt egy kicsit a magyar néplélekről is:

Ha valamire nem vágyom, az a temetői hangulat! Ha valaki hibázik Magyarországon, rögtön leszegi a fejét. Miért? Miért nem lehet felemelni inkább, és azt mondani, csak azért is megmutatom!

Csütörtök este, a mérkőzés után szíve szerint mindent összetört volna, de mivel ő a kapitány, ezt nem tehette meg. De aztán próbálta átállítani az agyát a következő feladatra, neki már sikerült is, reméli, hogy a csapatának is.

Eb-selejtező: „Ez most szarul jött ki, de ki fogunk jutni"
Miért omlott össze kártyavárként a magyar védelem Splitben? Milyenek a kijutási esélyeink? Erről beszélgetett a Ziccer legújabb adásában Buzsáky Ákos, Kálnoki Kis Attila és Futó Csaba.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.