„Alázattal, de nem feltartott kézzel” – válaszolta néhány nappal ezelőtt Marco Rossi arra a kérdésre, hogyan kell majd pályára lépnie a magyar válogatottnak a Horvátország elleni, idegenben vívott Eb-selejtezőn. „Azzal a szándékkal kelünk útra, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból” – tette még hozzá a kapitány. Nem nehéz észrevenni: valahol súlyos hiba csúszott a számításba.
Kezdőcsapatok
A magyar válogatott komoly hiányzókkal futott neki a meccsnek. Marco Rossi alapcsapatából eltiltás miatt Baráth Botond és Nagy Ádám, sérülés miatt pedig Szoboszlai Dominik hiányzott, így a kapitánynak korábban általa soha nem használt kezdőcsapattal kellett kiállnia Splitben.
Nagy Ádám helyére a válogatottban három éve egyetlen percet sem játszó dunaszerdahelyi középpályás, Vida Máté került. Mellette Kleinheisler játszott, Szoboszlai szerepét pedig Holman Dávidra osztotta a kapitány. A védelemben Baráth kiválása azt jelentette, hogy Kádár Tamás húzódott be középre Orbán Willi mellé, a balhátvéd pedig Korhut Mihály lett.
A horvátoknál Zlatko Dalic úgy döntött, a jó formában lévő fiatalok (Orsic, Brekalo, Vlasic) helyett a nagyobb neveknek szavaz bizalmat – a hazaiak csapatában heten is ott voltak azok közül, akik bő egy évvel ezelőtt világbajnoki döntőt játszottak Moszkvában. A védelem előtt Brozovic irányított, előtte Modric és Rakitic szállta meg a félterületeket, a két szélről pedig a Milanban idén nagyon keveset játszó Rebic, valamint a Bayern Münchenben a perifériára szorított Perisic támogatta Bruno Petkovic játékát.
Egyéni hiba a semmiből? Ugyan!
Utólag könnyű azt mondani, hogy Kádár Tamás döbbenetes egyéni hibája a semmiből jött, és a csapat éppen emiatt nem volt képes kiheverni a gyors sokkot jelentő horvát vezető gólt – az igazság azonban nem ez. A magyar válogatott döbbenetesen rosszul kezdte a meccset, csapatszinten is. Érdemes percről-percre végigmenni az első négy perc történésein.
Első perc.
Dzsudzsák a középkezdést Orbánhoz gurítja vissza, aki Szalait veszi célba egy hosszú felíveléssel. Ő elveszíti a fejpárbajt Jedvajjal szemben, a lecsorgót pedig Modric szedi össze. A középpályán Kleinheisler durván letalpalja Rebicet.
Második perc.
Egy bedobás után Sallai visszapasszol a taccsot elvégző Korhutnak, aki a semmibe bikázza előre a kissé röviden érkező labdát. Orbán felszabadító fejesét Holman mellre venné a félpályánál, de a labda elpattan tőle. A középpályán Kleinheisler letalpalja Rakiticet.
Harmadik perc.
Egyáltalán nincsen nálunk a labda (Korhut felszabadító fejese Modricot találja meg a tizenhatosunk előterében, aki ekkor még a lelátóra bombázza a helyzetét).
Negyedik perc.
Egy elvesztett fejpárbaj után Petkovic indulna, de Orbán elpöcköli előle a labdát, amely így Korhuthoz kerül. A magyar balhátvéd aztán egy suta mozdulattal Modricot játssza meg. (Ebből is helyzet lesz, Perisic lövését kell fognia Gulácsinak.) Gulácsi előre íveli a labdát, amely senkinek nem jó, végül horvát bedobás lesz belőle.
Ötödik perc.
Rebic hosszan tolja meg a labdát, így a magyarok következnek bedobással. A rendező Marco Rossit vágja be közeli képen, az olasz kapitány szájáról a „Wake up!” (Ébredjetek fel!) szavak olvashatóak le. A bedobást követően Kádárhoz kerül a labda, aki – az eddigiek fényében abszolút nem meglepő módon – ívelésre készül, de a mozdulat annyira nyilvánvaló, sőt, komótos, hogy Modric közbelép, és elveszi a labdát a magyar hátvédtől. A horvátok kapitánya innen egyből Gulácsira vezetheti rá a labdát, aki nem jön ki a kapujából, így Modricnak van ideje elgurítani a labdát a támaszkodó lába mellett (1-0).
Összegezzünk. 4 perc 10 másodperc alatt (azaz Modric gólját megelőzően) a magyar válogatott:
- mindössze két sikeres passzt hajtott végre a meccsen. Dzsudzsák Balázs középkezdése, illetve Sallai Roland bedobás után a feladónak visszakészített átadása sorolható ide – mindkettő a saját térfelünkön történt, és egyaránt hátrafelé irányult;
- elkövetett három szabálytalanságot (Kádár, Kleinheisler 2-szer);
- nem nyert meg egyetlen párharcot sem;
- háromszor adta el a labdát a saját védőharmadában;
- három lövést engedett az ellenfélnek, ebből kettő el is találta a kaput.
Dárdai Pál anno a 2016-os Eb-t megelőzően azt mondta: az osztrákok elleni nyitómeccs első néhány momentuma fogja meghatározni a torna későbbi alakulását. Hogy odaérnek-e a játékosaink az első egy-két szerelésre. Hogy összejön-e egy megnyert párharc kezdésként. Hogy bele tud-e lépni valaki egy passzba, egy cselbe. Ha igen: akkor megvan a fogódzó, ami nyugalmat és magabiztosságot ad. Ami elnyomja a lámpalázat.
Ha nem, akkor jön a pánik.
Ausztria ellen harminc másodpercnyi ijedt ténfergés után egy ország nézte lefagyva, ahogyan középről, tökéletes szögből Alaba lövésre szánja el magát. Kapufa lett. A többi – ahogyan mondani szokás – történelem.
Splitben nem volt, nem lehetett ilyen szerencsénk. Négy percen keresztül nyomozta a labdát a válogatott, négy percen át vártunk egy jó megoldásra, egy labdaszerzésre, egy cselre, valamire, ami legalább távolról, hunyorítva emlékeztet a futballra. Hiába.
„Láttam, hogy a magyar játékos bizonytalankodik, így megtámadtam, és elvettem tőle a labdát” – sommázta a helyzetet Modric a lefújás után. Hát, igen. A négypercnyi vagdalkozás és az egyre erősödő pánik jelei eddigre az ellenfélnek is nyilvánvalóvá váltak.
Meg sem tudtuk izzasztani a horvátokat
Ezzel együtt érdemes kicsit közelebbről is megnézni, mi lehetett az oka Kádár bizonytalankodásának az első horvát gólt megelőzően:
A képen remekül látszik a magyar válogatott egyik krónikus problémája: a biztos labdakihozatali útvonalak, a sablonok és a sémák teljes hiánya. A horvát letámadás még csak intenzívnek sem mondható, mégis, Kádár előtt nem látszik biztos opció a labda megjátszására. Kleinheisler a senki földjén, Vida Rakitic miatt nyomás alatt (lehet, hogy Nagy Ádámnak ezt a labdát oda merte volna adni Kádár?), Orbán a vakoldalon, takarásban, Holman pedig egyrészt Modric fedezőárnyékában, másrészt Brozovic érkező nyomása alatt. Mire Kádár ezeket az opciókat csekkolta, Modric kiszúrta a bizonytalankodást – a többi pedig már történelem.
Hogy komoly baj van, és a csapat taktikájával – de legalábbis annak megvalósításával – valami nagyon nem stimmel, azt legkésőbb bő egy perc után lehetett kiszúrni: ekkor kezdett Szalai először mutogatni, hogy talán nem kellene teljesen visszahúzódni a saját térfelünkre, és kilométeres helyeket hagyni a csapatrészek között:
A kép persze más szempontból is sokatmondó. Egyrészt érdemes megfigyelni, hány horvát játékos helyezkedik a védelmi vonalaink között – Rebic, Rakitic, Petkovic, Modric –, másrészt azt is, hogy miközben Brozovicon semmilyen nyomás nincs, hány passzsáv van nyitva, és mekkora terület marad a védőink mögött.
Pedig, ha valamire lehetett előre készülni, az biztosan az, hogy a horvátok komoly erőkkel támadják majd a vonalaink közötti területeket – a szlovákokat pontosan így végezték ki a legutóbbi hazai meccsükön, miközben egy topligás középpályásból, Lobotkából csináltak komplett bolondot a játékosaik. Érdemes megnézni, Petkovic hogyan nyújtott folyamatos segítséget a horvát támadásépítésekhez a visszamozgásaival:
Megint nagyon látványos, mekkora terület van a védelmünk és a középpálya között – Vida helyezkedése borzasztó –, ráadásul miközben Kleinheisler és Dzsudzsák teljesen feleslegesen duplázza le Rakiticet, addig Holman mögött Modricnak nyílik ki hatalmas terület.
Ugyanez pepitában: Petkovic visszalép, ezzel kimozgatva Kádárt a védővonalból, miközben mögé már indul is be a lépéselőnyben lévő Modric és Perisic is.
Nem csak Petkovic volt elemében a visszalépéseknél, ugyanezt Rebic is előszeretettel játszotta el a balszélen. Itt például középre mozog be – kihasználva, hogy Lovrencsics ápolása miatt éppen emberhátrányban vagyunk a pályán –, hogy aztán egy lefordulás után forgasson át a túloldalra:
Néhány pillanattal később:
Rebic lefordulásával helyet csinál magának, és mivel a középpályánk megint nagyon messze van a védőktől, hatalmas passzsávok nyílnak meg előtte. Petkovic megint visszamozog – ezzel manipulálva Kádárt –, miközben a túloldalon Perisicnek máris izolálható egy egy-egy elleni párharc Korhut ellen. Sakk-matt.
Összegzés
Nem a vereség ténye az igazán sokkoló – hiszen Horvátországban simán ki lehet kapni, sőt, ez a kőkemény realitás –, hanem inkább a játékosok között kiütköző durva, már-már bántó tudásbeli különbség ilyen nyers megnyilvánulásai. Esélyünk sem volt, ott sem voltunk a pályán, el sem játszottuk, hogy valódi ellenfelek próbálunk/tudunk lenni. Tálcán kínáltuk fel saját magunkat, miközben a csapat sem taktikailag, sem technikailag, sem mentálisan nem látszott késznek még csak a tisztes helytállásra sem.
Vasárnap Azerbajdzsán ellen lehet javítani. Úgy is mondhatnám: ezen a képen már csak javítani lehet.
Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu
