Magyar foci sport

Nem várnak tovább Diósgyőrben, elküldték Fernandót

Eddig csak feltételes módban írtunk róla, immár tény: a Diósgyőr vezetőedzője, Fernando Fernández távozik a Diósgyőr csapatától.

A klub keddi tájékoztatása szerint egy év után Tajti József sportigazgató sem marad a diósgyőrieknél.

A 40 éves Fernández 2018 áprilisában, a bajnoki hajrára vette át Bódog Tamástól a csapat irányítását, amellyel sikerült kiharcolni a bennmaradást: az együttes a 10. helyen végzett, de csak több győzelmének köszönhetően előzte meg a már búcsúzó Balmazújvárost.

Az előző idényben szintén a kiesés fenyegette a DVTK-t, amely jó hajrával – az utolsó három fordulóban hét pontot gyűjtött – tudta biztosítani élvonalbeli tagságát. A spanyol szakember 44 mérkőzésen ült a diósgyőriek kispadján.

A DVTK ezúttal a Budapest Honvéd elleni 2-1-es hazai győzelemmel kezdte a bajnoki szezont, azt követően viszont négy mérkőzésen nem szerzett pontot.

Az Újpesttől (1-2) és a Mezőkövesdtől (0-3) házigazdaként szenvedett vereséget, míg vendégként a MOL Fehérvártól (1-5) és legutóbb a címvédő Ferencvárostól (0-1) is kikapott.

Emberhátrányban is behúzta a Fradi
Isaelt hamar kiállították, Mikalaj Szihnyevics gólja mégis három pontot ért.

Utóbbi találkozón a 7. perctől emberelőnyben játszott ugyan, de a hajráig végig rendkívül passzív volt. Még a hazaiak 37. percben megszerzett vezető találatát követően is visszazárt a térfelére, ahol a védekezésre koncentrált.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.