Élő Magyar foci

Történelmi vereséggel esett ki a Fradi a BL-ből

A Ferencváros idegenben bravúros döntetlent ért el a Dinamo Zagreb ellen (1-1), így nagy reményekkel várta a visszavágót hazai pályán. Az első félidő után rémálommá vált a meccs a magyar bajnok számára, végül 4-0-ra kikapott a horvátoktól.

Ezzel a Fradi ezzel elszenvedte története legnagyobb vereségét a Groupama Arénában és kiesett a BL-ből.

Óriási iramban kezdtek a csapatok és bár kezdetben inkább a Dinamo Zagreb nyomott, mégis a Fradi állt közelebb a gólhoz, mivel Nguen Tokmac tempójával nem tudtak versenyezni a vendégek védői két elfutásánál sem. Tokmac viszont kihagyta helyzeteit, ugyanezt a szívességet Arijan Amedi nem tette meg: az észak-macedón középpályásnak Dani Olmo adott zseniális indítást a 16. percben, a középpályás pedig könyörtelenül kihasználta a lehetőséget.

Ezután is akadt még horvát helyzet, de apránként átkerült a Ferencvároshoz a labda, de Tokmac és Olekszandr Zubkov is rendre rossz döntést hozott a támadások végén, Nyikolaj Szihnyevics távoli lövése is elkerülte a kaput, egyedül Sigér Dávid próbálkozása tűnt kecsegtetőnek a félidő utolsó percében, de Dominik Livakovic bravúrral védeni tudott.

Fordulás után azonnal gólt kaptak a zöld-fehérek, egy pimasz csel után középre tett labdából és Bruno Petkovic góljával már három találatra lett volna szüksége a magyar bajnoknak.

Érezhetően megfogta a magyar csapatot a gyors második találat, ennek köszönhetően jött egy mindent eldöntő harmadik is, az Ademi, Olmo páros remek összjátéka után utóbbi gurított higgadtan Dibusz Dénes kapujába.

Tetézte a kínokat, hogy a 68. percben Eldar Civic egy szerencsétlen felugrás után megkapta második sárga lapját is, innentől pedig a hazai csapat célja a vereség minimalizálása volt. A Dinamo Zagreb kényelmesen focizott, a Fradi nem tudott labdát szerezni érdemben, ráadásul Dibusz hibája után Amer Gojak 4-0-ra növelte az előnyt a hajrára.

A végén még Petkovic rúghatott egy tizenegyest, miután kissé könnyű síppal befújt egy büntetőt a játékvezető, ám a csatár kapu fölé lőtt, ez lett a találkozó végszava. A Ferencváros az Európa Liga selejtezőjébe kerül át, a Maccabi Tel Aviv-Suduva párharc győztesével játszik majd.

Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló, visszavágó

Ferencváros–Dinamo Zagreb 0-4 (0-1)
Budapest, Groupama Aréna, 22 000 néző.
v.: Ruddy Buquet (francia)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Civic – Haratin, Sigér, Skvarka (Heister 71.) – Zubkov, Szihnyevics (Boli 84.), Tokmac (Varga R. 65.).
Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Dinamo Zagreb: Livakovic – Stojanovic, Dilaver, Peric, Leovac – Moro, Ademi (Gojak 69.), Olmo (Situm 84.) – Hajrovic (Majer 77.), Petkovic, Orsic.
Vezetőedző: Nenad Bjelica
Gólszerző: Ademi (16.), Petkovic (47.), Olmo (55.)
Sárga lap: Civic (24., 68.) ill. Ademi (26.), Hajrovic (28.), Gojak (79.)
Kiállítva: Civic (68.)

5-1-es összesítéssel továbbjutott a Dinamo Zagreb.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik