Élő Magyar foci

Bajnokok Ligája: nem játszott jól, nem nyert, de továbbjutott a Fradi

A Ferencváros hazai pályán 3-1-re legyőzte a Valletta FC-t a Bajnokok Ligája második selejtezőjében. A Fradi kétgólos előnye dacára nem dőlhetett hátra, mivel az idegenben lőtt góljának hála a máltaiaknak egy 2-0-s győzelem tökéletes eredmény lett volna.

A végét elrontotta, de így is tovább kell jutnia a Fradinak
Ha nincs a nagy Dibusz-bravúr a végén, akkor csúnya lett volna az eredmény. A 3-1-es előnynek viszont elégnek kell lennie a visszavágón. Lanzafame duplázott, és volt egy nagyon furcsa máltai öngól is.

Nem is vacakolt Darren Abdilla, a hazaiak vezetőedzője, az első mérkőzés óvatos 4-5-1-es felállása helyett a sokkal agresszívebb 4-3-3-t választotta. Szerhij Rebrov nem változtatott az első mérkőzéshez képest.

Remekül kezdett a Ferencváros, 36 másodperc után már kapufát is lőtt Michal Skvarkának hála és ekkor még úgy tűnt, csak idők kérdése a Fradi-gól. Csakhogy Danilo Ihnatenko is kapufáig jutott, a Valletta pedig apránként magához tért és a 27. percben jött is a büntetés: egy gyors bedobás után Lovrencsics Gergő nem érte el a labdát, csak Kevin Tulimieri lábát, a megítélt tizenegyest pedig a jobb alsóba lőtte Mario Fontanella.

Álmoskás lett a félidő utolsó negyed órája, pedig Rebrov már a 33. percben lekapta a gyenge napot kifogó Ihnatenkót és Sigér Dávidot küldte a helyére. Térfélcsere után újra a magyar bajnok volt aktívabb, de Lanzafame kétszer is lesen volt, ezért hiába talált a kapuba a Ferencváros: először a gólpassznál, majd a befejezésnél indult lesról az olasz. Nguen Tokmac aztán a 60. percben megunta a totojázást, befelé cselezett és a bal fölsőbe rúgta az egyenlítő találatot.

A máltaiakat érezhetően megfogta a bekapott gól és hitehagyottá vált a pályán a hazai együttes. A Fradinak ez a döntetlen is megfelelt összességében és bár nem játszott jól, elérte, amit akart: továbbjutott a BL-ben.

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, visszavágó

Valletta–Ferencváros 1-1 (1-0)
Ta’Qali, Centenary Stadion, 1585 néző.
v.: Jonathan Lardot (belga)
Valletta: Bonello – Zerafa, J. Borg, Camilleri, Pena Beltre – Tulimieri, R. Muscat (Monticelli, 80.), Dimech (Nwoko, 75.) – Messias, Fontanella, Piciollo (Tonna, 90.).
FTC: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Civic – Haratin, Ihnatenko (Sigér, 33.), Skvarka – Zubkov, Lanzafame (Szihnyevics, 75.), Tokmac (Varga, 85.).
gól: Fontanella (28. büntetőből) ill. Tokmac (60.)
sárga lap: Pena Beltre (22.) ill. Ihnatenko (18.), Lanzafame (45.)
piros lap: 

Kiemelt kép: MTI/EPA/Domenic Aquilina

Megvan az első Dibusz-védés is

Messias lopta a távolságot, majd jó húsz méterről tüzelt. A bal lábas lövés megpattant egy védőn, így Dibusz már elmozdult középről, de így is visszaért és aktívan kiütötte a labdát mezőnybe.

Kapufa!

Nem húzta az időt a Fradi, egy labdaszerzést követően Skvarka került helyzetbe, kicsit kisodródva a kapufára bombázta a labdát.

Elindult a meccs

Méghozzá műfüvön! A fehér mezben játszó máltai csapat kezdett. Rögtön az elején már hallatta hangját a Fradi szurkolótábora, a Valletta drukkerei egyelőre elég csöndesek.

Fő a kemény munka

Szerhij Rebrov két lábbal a földön jár, kőkemény munkát vár el játékosaitól, legyen az a Valletta, vagy a következő fordulóban továbbjutás esetén a Dinamo Zagreb. A visszavágón is a Fradi lesz majd a párharc esélyese. Az ukrán edző munkáját itt elemeztük részletesen:

BL: azért jó a Fradi, mert két lábbal a földön jár
Semmi kényelem, semmi elbizakodottság – tartja Szerhij Rebrov, a Ferencváros edzője. Az eredmény: magabiztos játék, sima győzelem a Valletta FC ellen.

Rebrov megkapta, amit hiányolt

A Valletta agresszív csapat, de az meglepett, hogy az első meccsen nem voltak annyira azok, mint amennyire számítottam volna

– mondta a mérőzés előtti sajtótájékoztatón Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője.

Nos, az agresszív hozzáállást most megkapta: a Valletta három csatárral rohamoz majd. Persze érthető is, az első meccs után két gólt kell ledolgoznia a máltai csapatnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.