Élő Magyar foci

A végét elrontotta, de így is tovább kell jutnia a Fradinak

A bolgár Ludogorec elleni kettős győzelem után a következő feladat, a máltai Valletta legyőzése első ránézésre könnyebbnek tűnt a Ferencváros számára a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Igaz, a máltai futballról vannak rossz élményeink is, a Bozsik Péter, Détári Lajos páros például belebukott a válogatott élén a máltaiak elleni 2-1-es zakóba 2006 októberében.

A Fradi kezdőjébe négy nyári igazolás került került be, a bosnyák Eldar Civic, az ukrán Danylo Ihnatenko és Oleksandr Zubkov, valamint a szlovák Michal Skvarka. A Ludogorec ellen mindkét meccsen kezdő Priskin Tamás ezúttal a kispadra sem fért oda, a Fradi középcsatára Davide Lanzafame lett.

Rebrov nagyban gondolkodik: itt a Fradi kezdőcsapata
A máltai Valletta az ellenfél a BL-selejtező második körében.

A máltaiaktól már is bravúr, hogy itt vannak a második körben, hiszen ellenfelük az első fordulóban az a Dudelange volt, amellyel tavaly a Fehérvár nagyon megszenvedett, majd a luxemburgiak végül az EL csoportkörébe jutottak. A Valletta két legveszélyesebb játékosának előzetesen az előző idényben 23 góllal és 15 gólpasszal záró Mario Fontanella, valamint a korábban a Serie A légkörébe korábban egy óra erejéig beleszagoló Douglas Packer tűnt.

Olasz kulcsemberekkel és angol alapokkal jön Budapestre a Fradi rejtélyes múltú ellenfele
Málta egyik legsikeresebb csapatának színesebb és rejtélyesebb a történelme, mint azt gondolnánk, de jobb lenne, ha nem a Ferencváros ellen írnák tovább.

Meglepően kezdődött a mérkőzés, mert az első öt percben nagyon lelkesen jött előre a Valletta, aztán azt csinálta, amit előzetesen is vártunk, szépen beállt a saját térfelére. A vendégek középen tömörültek, a Fradi így a szélekre kényszerült, de végül egy pontrúgás kellett ahhoz, hogy sikerüljön feltörni a bunkert, Skvarka szöglete után a máltai kapus nagyot bakizott, a fejéről került a saját kapujába a labda.

Tizedszer nézzük, de nem értjük, hogy vezet a Fradi
Alighanem a máltai kapus öngóljával.

A Fradi egy rövid időre visszaállt, várta, mit lép a máltai csapat, amely továbbra sem adta fel a védekezésre épülő játékát. A félidő második felében felpörgő Davide Lanzafame két kimaradt lehetőség után kiharcolt egy büntetőt, majd be is lőtte, így a félidőben már kényelmes volt a Fradi előnye.

A folytatásban is hasonló volt a forgatókönyv, a magyar csapat ment előre és kereste a rést a máltai falon. Zubkov remek passza után Lanzafame meg is találta, okosan pöccintette át a labdát a kapus fölött, megszerezve önmaga második, csapata harmadik gólját.

Rebrov jól döntött: Lanzafame zseniális góllal mattolta a máltaiakat
Parádés teljesítményt nyújtott az olasz csatár.

A hajrában közelebb állt a meccs a 4-0-hoz, mint a 3-1-hez, de a Valletta a csereként beállt Messias révén mégis szépíteni tudott. A hosszabbításban még Dibusz Dénesnek kellett egy óriásit védenie, ha az bemegy, akkor az nagy csúnya lett volna.

Messias ide vagy oda, ilyen előnyről tovább kell jutnia a Fradinak a jövő kedden esedékes visszavágón.

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés

FTC – Valletta 3-1 (2-0)
Budapest, Groupama Arena, 18 603 néző
v.: Petrescu (román)
FTC: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Civic – Haratin, Ihnatenko, Skvarka (Sigér, 82.) – Zubkov, Lanzafame (Szihnyevics, 66.), Tokmac (Bőle, 66.).
Valletta: Bonello – Zerafa, J. Borg, S. Borg, Pena Beltre – Pulis (Dimech, 57.) – R. Muscat, Packer (Messias, 70.), Tulimieri, Nwoko (Piciollo, 82.) – Fontanella.
gól: Bonello (19., öngól), Lanzafame (36., 59., az elsőt 11-esből), illetve Messias (85.)
sárga lap: J. Borg (15.), Pulis (35.), Tulimieri (38.), Zerafa (52.)
piros lap: S. Borg (90+4.)

 

További eredmények:
BATE Boriszov (fehérorosz) – Rosenborg (norvég) 2-1 (1-1)
CFR Cluj (román) – Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 1-0 (1-0)
Maribor (szlovén) – AIK Stockholm (svéd) 2-1 (2-1)
Celtic Glasgow (skót) – Kalju (észt) 5-0 (3-0)
Crvena zvezda (szerb) – Helsinki JK (finn) 2-0 (1-0)
Dundalk (ír) – Qarabag (azeri) 1-1 (0-1)

 

kedden játszották:
PSV Eindhoven (holland) – FC Basel (svájci) 3-2 (1-1)
The New Saints (walesi) – FC Köbenhavn (dán) 0-2 (0-1)
Sutjeska Niksic (montenegrói) – APOEL (ciprusi) 0-1 (0-1)
Viktoria Plzen (cseh) – Olympiakosz Pireusz (görög) 0-0
FK Saburtalo (grúz) – Dinamo Zagreb (horvát) 0-2 (0-0)

A visszavágókat jövő héten rendezik.

 

Európa Liga, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzések:
Slovan Bratislava (szlovák)-KF Feronikeli (koszovói) 2-1 (1-0)
A Slovan magyar játékosai közül Holman Dávid kezdőként lépett pályára és kapott egy sárga lapot, majd a 67. percben lecserélték, míg Guzmics Richárdot nem jelölték a keretbe

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kár a gólért, de így is jók az esélyei a Fradinak

Meglepően kezdődött a mérkőzés, mert az első öt percben nagyon aktívan kezdett a Valletta, aztán azt csinálta, amit előzetesen is vártunk, szépen beállt a saját térfelére. A vendégek középen tömörültek, a Fradi így a szélekre kényszerült, de végül egy pontrúgás kellett ahhoz, hogy sikerüljön feltörni a bunkert, Skvarka szöglete után a máltai kapus nagyot bakizott, a fejéről került a saját kapujába a labda.

A Fradi egy rövid időre visszaállt, várta, mit lép a máltai csapat, amely továbbra sem adta fel a védekezésre épülő játékát. A félidő második felében felpörgő Lanzafame két kimaradt lehetőség után kiharcolt egy büntetőt, majd be is lőtte, így a félidőben már kényelmes volt a Fradi előnye.

A folytatásban is hasonló volt a forgatókönyv, a magyar csapat ment előre, és kereste a rést a máltai falon. Zubkov remek passza után Lanzafame meg is találta, okosan pöccintette át a labdát a kapus fölött, megszerezve önmaga második, csapata harmadik gólját.

A hajrában közelebb állt a meccs a 4-0-hoz, mint a 3-1-hez, de a Valletta a csereként beállt Messias révén mégis szépíteni tudott. A hosszabbításban még Dibusznak kellett egy óriásit védenie, ha az bemegy, akkor az nagy csúnya lett volna.

Messias ide vagy oda, ilyen előnyről tovább kell jutnia a Fradinak.

Belejött a máltai kapus

Szihnyevics lövését, ha nem is elsőre, de fogta Bonello, aki felszívta magát a bizarr öngólja óta.

Nem ment a beadás, úgyhogy inkább lőtt

A Bulgáriában fontos gólt fejelő Haratin beadását a védők tisztázták, de a labda visszakerült az ukrán elé, ami másodjára lőtt, de Bonello védett.

Sigér az utolsó csere

Skvarkának most nem jött össze a gól, a szlovák középpályás helyén Sigér folytatja.

Lesz még gól?

Ha nem baj, az sem baj, ez a háromgólos előny kényelmesnek tűnik a visszavágóra.

Megjött a Messias

Így hívják a Valletta brazil légiósát. Csodát azért talán nem fog produkálni a neki jutó bő 20 percben.

A közönség már ünnepelt, de korán

Lanzafame indítása után Zubkov kíméletlenül bevágta a labdát, de a partjelző jelezte, hogy lesről született a gól, és a visszajátszás alapján igaza is volt.

Szépen csinálta Zubkov

Az ukrán szélső egy csellel becsapta a védőjét, majd ballal kapura csavart, Bonello a mezőnybe öklözte vissza a labdát. Közben cseréltek a vendégek, Dimech jött, Pulis ment le.

Az utolsó pillanatban ért oda

Lanzafame gurított középre balról, de egy máltai védő pont bele tudott kapni a beadása, így Bonello zsákmánya lett a labda, pedig középen érkeztek a Fradi-támadók.

Inkább oda sem nézünk!

Ihnatenko becsúszva ment egy labdáért, Zerafa is így próbált hozzáférni a labdához, de csak az ukrán légiós és a legérzékenyebb testrészét találta el. Sárga lap lett a vége.

Folytatjuk!

Elindult a második félidő, úgy tűnik, Rebrov feltüzelte a csapatot, mert a Fradi egyből letáborozott a vendégek térfelén.

Ennyi volt az első felvonás

2-0-ra vezet a Fradi, igaz, hogy egyik sem volt akciógól, de ne legyünk telhetetlenek. Nemsokára folytatjuk.

Nem volt benne erő

Tokmac szaladt el egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után, de nem volt elég erős a lövése, a kapus leért rá.

Dibusz neuerkedett

A máltaiak gólvágója, Fontanella rajtolt volna egy indításra, de Dibusz tudta, mi jön, és a kapujából messze kifutva bedobásra tisztázott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik