Magyar foci

Most ünnepeljük az U17-eseket, de mi lesz majd két év múlva?

Csütörtökön heroikus küzdelemben, tizenegyesekkel sikerült kiharcolnia a világbajnoki részvételt a magyar U17-es válogatottnak. A továbbjutást óriási ünneplés követte, de ez érthető is, hiszen 2009 óta mindössze harmadszor jutott ki magyar korosztályos válogatott világbajnokságra. Mivel az utánpótlás kulcsfontosságú a magyar labdarúgás javulásában, érdemes összevetni az elmúlt évek eredményével a sikeres Eb-szereplést.

Tíz évvel ezelőtt, 2009-ben nem várt sikert aratott a magyar U20-as válogatott a világbajnoki bronzérem megszerzésével. Az akkori csapat a Mezey György-, Both József-féle első Bozsik-program, a szép emlékű zánkai országos kiválasztások csúcsterméke.

Olyan garnitúra, amelyet U15-től tudatosan versenyeztettek, így végül, mire Egervári Sándor szövetségi kapitánnyal Egyiptomba, az U20-as vb-re utaztak, ötven fölötti korosztályos válogatott meccs volt a többség lábában.

Az elmúlt tíz évben a mostanit megelőzően csak egyszer jutott ki utánpótláscsapatunk korosztályos vébére, 2015-ben a Kalmár Zsolttal, Mervó Bencével felálló U20-asok lettek harmadikok a csoportban. A mostani siker viszont jó alkalom arra, hogy összevessük az elmúlt esztendők eredménysorát.

Kezdjük azzal, hogy a világbajnoki szereplés feltétele, hogy sikeresen jusson túl az adott korosztály az azt megelőző három tornán.

  • Az első, a négycsapatos Európa-bajnoki selejtezőcsoport,
  • ahonnan az első kettő bejut az úgynevezett Eb-elitkörbe,
  • amelyből szintén az első kettő egyenesen az Eb-re jut.
  • Az Európa-bajnokságon, ahova a dupla selejtező után tényleg csak a legjobbak jutnak ki, az első öt csapat automatikus részvételt nyer a világbajnokságra.

Ezt szem előtt tartva elkészítettük a magyar U17-es és U19-es csapatok 2009 óta vizsgált eredménygörbéjét. Grafikánkon az látható, hogy a két válogatott adott évben a négy szint közül melyikig jutott el:

Míg a 2009-es vb-bronzérem a magyar sport kiéheztetésének végső stádiumában született, a vizsgált időszak zöme 2011 utáni évekre esik, amikor az Orbán-kormány már stratégiai ágazatként tekintett a sportra, a labdarúgásra. A magyar állam a 2000-es évek eleji állapotokhoz képest jelentős léptékkel megnövelt sportfinanszírozása, az építkezések és fejlesztések úgy tűnik,

eredmények tekintetében, ha nem is robbanásszerű, de enyhén javuló eredményt mutatnak. Az U17-es válogatottak teljesítménye felfelé ível.

Ugyanakkor figyelmeztető jel, hogy az U19-es csapataink – ahol az U17-ből kiöregedett ügyesebb gyerekek továbbfejlődését, szintlépését jelentősen befolyásolja a versenyrendszer minősége, beléptetik-e klubjaik a felnőtt futball megfelelő szintjére és ott kapnak-e megfelelő játékpercet – eredményesség tekintetében csak stagnálnak.

Érdekes egyébként, de nagyjából kiegyenlítette egymást a két korosztály ennyi idő alatt, egyaránt egy vb- és két Eb-szereplés a mérlegük – igaz, az U17-esek hétszer az elitkörben búcsúztak, míg az U19-es csapat hatszor jutott el a selejtezők második szakaszába.

Hol vannak a vb-bronzosok?

Ha már az összehasonlítás origójának a 2009-es bronzérmet tekintettük, összeszedtük az akkori csapattagok jelenlegi klubjait, amelyből rendkívül színes paletta alakult ki.

Gulácsi Péter azóta a nemzeti együttes és a Bundesliga-harmadik RB Leipzig első számú kapusa lett. Ő vitte a legtöbbre, de nem neki van a legtöbb válogatottsága (25). A sikercsapat kulcsjátékosai közül Koman Vladimir (Sepahan) 36-szoros, Németh Krisztián (Kansas City) pedig 35-szörös felnőtt válogatottnak mondhatja magát ma már.

Rajtuk kívül Korcsmár Zsolt (FC Midtjylland) 26-szor és Varga Roland (Ferencváros) 14-szer képviselte hazánkat, összesen pedig tizenegy futballista mutatkozott be végül a felnőtt válogatottban:

  • Gulácsi cseréinek, Megyeri Balázsnak (Atromitosz) és Kovácsik Ádámnak (Mol Vidi FC) is egy-egy felkészülési mérkőzés jutott.
  • Debreceni Andrást (Mosonmagyaróvár) maga Egervári Sándor hívta a felnőtt csapathoz, ám végül egyetlen percet töltött pályán címeres mezben.
  • Simon Ádám (Paks) viszont Eb-selejtezőkön is szóhoz jutott Dárdai Pál vezetőedzői működése során, ugyanúgy háromszor húzta magára a magyar mezt, mint a Horvátországban gólkirályi címet nyerő, de sérülések miatt igen peches Futács Márkó.
  • Szabó Jánost (Paks) először Pintér Attila hívta meg a válogatottba, de azóta több kapitány is bő keretbe nevezte, eddig hétszer lépett pályára, ezekből egy volt tétmeccs.

Azt persze nem állítjuk, hogy megvan a magyar labdarúgás következő Gulácsija, vagy Németh Krisztiánja, de szívből kívánjuk az újabb vb-csapatnak, hogy a fenti arányt szárnyalja túl, amikor tíz év múlva átnézzük a karrierjüket!

Mi van ma az egyiptomi bronzérmesekkel?

A mellékelt lista hűen bizonyítja, mekkora súlya van az adott ország labdarúgásában annak, ha egy korosztályos csapat kiharcolja a vb-részvételt. Az egyiptomi utazó keret játékosainak több, mint a felel lett stabil felnőtt elsőosztályú labdarúgó.

Légiósok: Gulácsi Péter (RB Leipzig, Németország), Koman Vladimir (Sepahan, Irán), Megyeri Balázs (Atromitosz, Görögország), Korcsmár Zsolt (Midtjylland, Dánia), Németh Krisztián (Kansas, Egyesült Államok).

Rajtuk kívül Gosztonyi András megfordult Olaszországban és Lengyelországban, Simon Ádám szintén Olaszországban szerepelt, Futács német, angol és török csapatokban is esélyt kapott a horvát gólkirályi címe mellett. Varga Roland és Kovácsik Ádám ma már a magyar élvonalat erősíti, de az U20-as vébét követően előbbi a Serie C-ben, utóbbi a Serie B-ben bizonyíthatott.

A keret tagjai mind kipróbálták magukat az NB I-ben, Zámbó Bence 47 élvonalbeli meccse azonban a fasorban sincs a többiekhez képest: Szabó János (229), Debreceni András (177), Tóth Bence (135), Takács Péter (126), Kiss Máté (108), Présinger Ádám (93), Simon András (90), Balajti Ádám (87).

Különleges esetet képez Dudás Ádám és Szekeres Adrián. Előbbi a Szpartak Moszkvánál is megfordult, de makacs sérülése miatt hamar befejezte, 98 NB I-es meccse volt. Szekeres Adrián stabil élvonalbeli futballista volt, míg tavaly vissza nem vonult, szintén sérülés miatt. Szekeres videóelemzőként segít a vb-szereplést kiharcoló U17-es csapatot is, a világbajnoki részvételben is az együttes segítségére lesz.

Kiemelt kép: mlsz.hu

Olvasói sztorik