A Debrecen és a Puskás Akadémia sem tudta megőrizni előnyét: a Kisvárda a Nagyerdei Stadionban fordított a Loki ellen, míg a Puskás ugyan gyorsan kétgólos előnyre tett szert a Honvéd ellen, ám utóbbi hasonlóan rövid idő alatt kiegyenlítette a találkozót.
A Diósgyőr hamar vezetést szerzett a Vidi ellen, amire a második félidő elején érkezett válasz a kupadöntőstől. Azonban a kiesőjelölt rákapcsolt a hajrában, és Márkvárt Dávid találatával nagyon fontos három pontot szerzett úgy, hogy emberhátrányban fejezte be a mérkőzést.
Látótávolságon belül lévő riválisai mindannyian pontot szereztek, így győznie kellett volna a Haladásnak a Paks ellen: bár a szombathelyiek már a meccs elején elveszítették az ellenfelével összefejelő Oleg Golodjukot (a mentő vitte el a légióst), Priskin Tamás büntetőjével végül vezetést szereztek. A már-már hihetetlen Hali-hajrá a 93. percben szakadt meg: pontot mentett a Paks, így a vasiaknak már csak matematikai esélyük maradt a bennmaradásra. Idegenben nyert a Mezőkövesd: az MTK a bajnoki hajrára megérkezett a kiesőzónába.
OTP Bank Liga, 31. forduló:
Debreceni VSC–Kisvárda Master Good 1-3 (1-0) Gólszerzők: Szécsi (40.), illetve Grozav (55., 74. – az elsőt tizenegyesből), Horváth Z. (95.)
Diósgyőri VTK–Mol Vidi FC 2-1 (1-0) Gólszerzők: Hasani (5.), Márkvárt (73.), illetve Stopira (50.) Kiállítva: Szabó B. (86. – DVTK)
Szombathelyi Haladás–Paksi FC 1-1 (0-0) Gólszerzők: Priskin (65., tizenegyesből), illetve Remili (92.)
MTK Budapest – Mezőkövesd Zsóry FC 0-1 (0-0) Gólszerző: Pekár (50.)
Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd 2-2 (2-1) Gólszerzők: Nagy Zs. (9.), Knezevic (39., tizenegyesből), illetve Holender (41.), Lovric (59.)