Magyar foci

A Fradi nyerte a derbit, utcahosszal vezeti már a bajnokságot

Saját közönsége előtt ünnepelhetett a bajnok az OTP Bank Liga 31. fordulójának zárómeccsén.

Az öt délutáni mérkőzést a forduló legnagyobb rangadója, a Ferencvárosi TC és az Újpest FC találkozója követte az OTP Bank Liga 31. fordulójában. A szurkolók egy kisebb csoportja utcai balhéval (és az ezzel járó letartóztatással) melegített, de a stadionban is remek hangulat fogadta a már bajnok zöld-fehéreket és a dobogóért csatázó lilákat.

Bő húsz perc elteltével hangrobbanás jelezte: vezet a Ferencváros. A 23. percben Davide Lanzafame passzolt Varga Rolandhoz, aki a tőle már-már megszokott bombával vette be az újpesti kaput. Még az első félidő vége előtt felelt az Újpest: egy szöglet után Nagy Dániel fejelt a hazaiak hálójába.

Veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást a Fradi a második félidő elején, aminek meg is lett az eredménye: a labda mögött Varga állt, lőtt is, a sorfalról lepattanó labdát aztán még egyszer, és bár Filip Pajovics védett, nem tudta megfogni a labdát, ami így az érkező Lanzafame segítségével a hálóban kötött ki (2-1). A gól után nagy ünneplésbe kezdett a Fradi-tábor, a füst miatt percekig állt a játék.

Varga előtt adódott rögtön két gólszerzési lehetőség, de nem tudta növelni a hazai előnyt, majd a hajrában a becserélt Böde Dániel sem tudott túljárni Pajovics eszén. A Fradi megőrizte egygólos előnyét, köszönhetően Dibusz Dénes hajrábeli védéseinek is, és a végül 11 perc hosszabbítással zárult derbit behúzva ünnepelhette bajnoki címét immár saját közönsége előtt.

OTP Bank Liga, 31. forduló:

Ferencvárosi TC–Újpest FC 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Varga R. (23.), Lanzafame (51.), illetve Nagy D. (39.)

 

További mérkőzések:
Debreceni VSC–Kisvárda Master Good 1-3 (1-0)
Diósgyőri VTK–Mol Vidi FC 2-1 (1-0)
Szombathelyi Haladás–Paksi FC 1-1 (0-0)
MTK Budapest – Mezőkövesd Zsóry FC 0-1 (0-0)
Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd 2-2 (2-1)

A bajnokság állása:

H. Csapat M Gy D V Gk Pont
1. Ferencvárosi TC 31 22 4 5 69 – 25 +44 70
2. Mol Vidi FC 31 17 6 8 48 – 34 +14 57
3. Debreceni VSC 31 13 9 9 39 – 36 +3 48
4. Újpest FC 31 12 12 7 38 – 24 +14 48
5. Budapest Honvéd 31 12 9 10 38 – 33 +5 45
6. Mezőkövesd Zsóry FC 31 11 8 12 43 – 38 +5 41
7. Puskás Akadémia FC 31 10 6 15 34 – 44 -10 36
8. Paksi FC 31 8 12 11 31 – 42 -11 36
9. Kisvárda Master Good 31 9 8 14 34 – 46 -12 35
10. MTK Budapest 31 10 4 17 39 – 48 -9 34
11. Diósgyőri VTK 31 9 7 15 29 – 53 -24 34
12. Szombathelyi Haladás 31 8 5 18 30 – 49 -19 29

Kiemelt kép: FTC Instagram

Olvasói sztorik