Magyar foci

Őrült hajrá jön a kiesés elleni NB I-es csatában

Nyert a Kisvárda és a Diósgyőr is, így az MTK és a Paks is megérkezett a „halálzónába”.

A 31. forduló mérkőzéseit rendezték szombaton a magyar élvonalban: kora délután a Fradi–Újpest rangadó kivételével az összes találkozót lejátszották.

A Debrecen és a Puskás Akadémia sem tudta megőrizni előnyét: a Kisvárda a Nagyerdei Stadionban fordított a Loki ellen, míg a Puskás ugyan gyorsan kétgólos előnyre tett szert a Honvéd ellen, ám utóbbi hasonlóan rövid idő alatt kiegyenlítette a találkozót.

A Diósgyőr hamar vezetést szerzett a Vidi ellen, amire a második félidő elején érkezett válasz a kupadöntőstől. Azonban a kiesőjelölt rákapcsolt a hajrában, és Márkvárt Dávid találatával nagyon fontos három pontot szerzett úgy, hogy emberhátrányban fejezte be a mérkőzést.

Látótávolságon belül lévő riválisai mindannyian pontot szereztek, így győznie kellett volna a Haladásnak a Paks ellen: bár a szombathelyiek már a meccs elején elveszítették az ellenfelével összefejelő Oleg Golodjukot (a mentő vitte el a légióst), Priskin Tamás büntetőjével végül vezetést szereztek. A már-már hihetetlen Hali-hajrá a 93. percben szakadt meg: pontot mentett a Paks, így a vasiaknak már csak matematikai esélyük maradt a bennmaradásra. Idegenben nyert a Mezőkövesd: az MTK a bajnoki hajrára megérkezett a kiesőzónába.

OTP Bank Liga, 31. forduló:

Debreceni VSC–Kisvárda Master Good 1-3 (1-0)
Gólszerzők: Szécsi (40.), illetve Grozav (55., 74. – az elsőt tizenegyesből), Horváth Z. (95.)

 

Diósgyőri VTK–Mol Vidi FC 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Hasani (5.), Márkvárt (73.), illetve Stopira (50.)
Kiállítva: Szabó B. (86. – DVTK)

 

Szombathelyi Haladás–Paksi FC 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Priskin (65., tizenegyesből), illetve Remili (92.)

 

MTK Budapest – Mezőkövesd Zsóry FC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Pekár (50.)

 

Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd 2-2 (2-1)
Gólszerzők: Nagy Zs. (9.), Knezevic (39., tizenegyesből), illetve Holender (41.), Lovric (59.)

 

Ferencvárosi TC–Újpest FC 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Varga R. (23.), Lanzafame (51.), illetve Nagy D. (39.)

 

A bajnokság állása:

H. Csapat M Gy D V Gk Pont
1. Ferencvárosi TC 31 22 4 5 69 – 25 +44 70
2. Mol Vidi FC 31 17 6 8 48 – 34 +14 57
3. Debreceni VSC 31 13 9 9 39 – 36 +3 48
4. Újpest FC 31 12 12 7 38 – 24 +14 48
5. Budapest Honvéd 31 12 9 10 38 – 33 +5 45
6. Mezőkövesd Zsóry FC 31 11 8 12 43 – 38 +5 41
7. Puskás Akadémia FC 31 10 6 15 34 – 44 -10 36
8. Paksi FC 31 8 12 11 31 – 42 -11 36
9. Kisvárda Master Good 31 9 8 14 34 – 46 -12 35
10. MTK Budapest 31 10 4 17 39 – 48 -9 34
11. Diósgyőri VTK 31 9 7 15 29 – 53 -24 34
12. Szombathelyi Haladás 31 8 5 18 30 – 49 -19 29

Kiemelt kép: molvidi.hu

Olvasói sztorik