Magyar foci

Terrorgyanú miatt tartottak házkutatást a Honvéd focistájánál

Összehangolt rendőrségi akció keretében összesen 90 németországi helyszínen tartottak házkutatást azzal a céllal, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek két iszlamista segélyszervezet, az Ansaar International és a WWR-Help ellen, amely a gyanú szerint kapcsolatban áll a Hamász nevű palesztin terrorszervezettel.

Hogy ennek mi köze van a futballhoz?

A Bild és a Tagesspiel nevű német oldalak is azt írták, hogy a jelenleg a Budapest Honvédban légióskodó Anisz Ben-Hatira berlini lakását is átkutatta a rendőrség. 

Ben-Hatira évekkel ezelőtt már kapcsolatban állt az Ansaar Internationallal, korábbi klubja, a Darmstadt épp amiatt bontotta fel a szerződését, mivel folyamatosan kritizálták a szerepvállalása miatt.

Butaságnak tartom, hogy ismét kapcsolatba hoztak a radikalizmussal és a terrorizmussal, pedig mindkettőtől elhatárolódtam. Legközelebb várjanak meg a házkutatással, és akkor szívesen nyitok nekik ajtót személyesen

– nyilatkozta Ben-Hatira a T-online.de nevű oldalnak.

Berlinben összesen három helyen tartottak házkutatást a rendőrök, és mindhárom lakásban begyűjtöttek bizonyítékot, így Ben-Hatiráéban is.

A fiatalon a német utánpótlás-válogatottakban játszó, de felnőttként a tunéziai csapatot választó Ben-Hatira a Honvédban összesen nyolc meccset játszott a bajnokságban és a kupában, ezeken két gólt szerzett és volt egy gólpassza is.

Olvasói sztorik