Magyar foci bajnokok ligája

Juhász Roland bizakodó: verhető az AEK Athén

A Vidi csapatkapitánya szerint egyik szabálytalanság sem ért piros lapot.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Mol Vidi FC 2-1-es vereséget szenvedett az AEK Athéntól – videón a találkozó góljai ITT. A fehérváriak Huszti Szabolcs kiállítása miatt hamar bajba kerültek, a vitatott jelenetet ITT mutattok videón. Azt már megírtuk, Kovács István hogyan oldozta fel csapattársát, de Marko Nikolics is szokatlan nyilatkozattal sokkolt.

A lefújás után Juhász Roland így értékelt az M4 Sport kamerái előtt:

– Nehéz helyzetből jöttünk vissza a mérkőzésbe. Azt éreztem, amikor azonos létszámban voltunk – mind az első játékrész elején, mind a második félidő nagy részében – akkor mi voltunk fölényben és a mi akaratunk érvényesült. Bosszús vagyok, hogy ennyi előnyt élvezett az ellenfél a kiállítás során. A párharc ugyanakkor nem lefutott, hiszen azonos létszámban uraltuk a játékot, ebből kell építkezni a visszavágóra.

A piros lapokról

– Mindkét kiállított játékos mozgása a labdára irányult, szerintem egyik szabálytalanság sem ért piros lapot. A görög esetnél így próbált kompenzálni a játékvezető… Sajnos mi kaptuk az első pirosat, ezzel az AEK nagy előnyt élvezett.

Akad hiba az AEK Athén védekezésében is, verhető ez a csapat.

címlapkép: M4 Sport, Facebook

Olvasói sztorik