Hírek

Európa a távlati cél

Az NB I-be jutás esetén önkormányzati támogatást kap a másodosztályban listavezető Spartacus.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Teljesítményhez kötött, öt évre és 750 millió forintra szóló támogatási szerződést köt a Nyíregyháza Spartacus FC Kft-vel a megyeszékhely önkormányzata, ha a csapat júniusban feljut az NB I-be – erről a város közgyűlése döntött csütörtöki ülésén.

A határozat szerint, melyet Kovács Ferenc polgármester terjesztett elő a közgyűlésen, évi 150 millió forint szponzori támogatást kaphat a piros-kék együttes, amennyiben az elvárt bajnoki helyezéseket és a megfelelő hazai nézőszámot eléri az első osztályban. Az összeg tartalmazza az utánpótlás-nevelésre, a nyíregyházi Bozsik Akadémia Labdarúgó Nonprofit Kft-nek nyújtott önkormányzati támogatást is, amely évi 25 millió forint.

A remélt feljutás után – a gárda jelenleg első helyen áll az NB II-ben és nyolc ponttal előzi meg a második Dunaújvárost, illetve tizenkettővel a harmadik Siófokot – a csapatnak az első bajnoki évben az 1-12. helyen kell végeznie az élvonalban a támogatás elnyeréséhez, valamint hazai mérkőzésein a nézőszámnak átlagban meg kell haladnia 3500-at.

A 2015–2016-os bajnokságban az 1-10., majd a 2016–2017-esben az 1-8., a 2017–2018-asban az 1-6., míg a 2018–2019. éviben az 1-5. hely megszerzése a támogatás kifizetésének a feltétele, miközben a hazai átlag nézőszám évente ötszázzal nő, 4000-ről 5500-ra.

A szponzori támogatással, amit havonta előlegként fizet az önkormányzat, a Nyíregyháza Spartacus FC Kft-nek a bajnoki évek végén kell elszámolnia, és ha a kitűzött bajnoki helyezést nem éri el a csapat, a kapott pénzt vissza kell fizetnie. Amennyiben a helyezést eléri az együttes, de a hazai nézőszámot nem, akkor százalékos arányban csökkentik a támogatást, viszont tíz százalékot meghaladó mértékű nézőszám csökkenésnél visszajár a teljes évi szponzori összeg.

A nyíregyházi labdarúgócsapatnak a támogatásért cserében népszerűsítenie kell majd a várost, illetve önkormányzati cégeit és idegenforgalmi attrakcióit a futballmérkőzésein.

Olvasói sztorik