Hírek

Konferenciát rendeztek Telkiben

A magyar labdarúgás fejlesztésének stratégiai irányairól rendeztek megbeszélést.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az MLSZ edzőközpontjában az utánpótlás nevelés kérdését járták körbe a résztvevők. Téma volt többek között a futball-egészségügy, a Grassroots program és az akadémiai elitképzés is.

Bánki Erik elnökségi tag kezdeményezésére rendezték a konferenciát, ahol az előadókon kívül jelen volt több korábbi válogatott játékos és jelenlegi edző, például Fehér Csaba, Lisztes Krisztián, Lipcsei Péter, Pisont István, Mészöly Géza, Lőw Zsolt, Kovács Zoltán, Szabics Imre, míg az idősebb edző generációt többek között Garami József, Kovács Ferenc és Gellei Imre képviselte.

A konferenciát Csányi Sándor, az MLSZ elnöke nyitotta meg. Beszédében külön megköszönte a külföldről érkező résztvevőknek, hogy az első hívó szóra eljöttek a konferenciára. Elmondta, hogy reményei szerint olyan információk hangzanak majd el ezen az eszmecserén, amelyekből profitálhat a hazai edzőképzés és az utánpótlás-nevelés. Ezt követően még délelőtt három előadás hangzott el.

Először Szalai László, az MLSZ Edzőképző Központjának igazgatója beszélt a magyarországi utánpótlás-nevelés szakmai hátteréről, a képzések irányáról és annak fontosságáról, hogy az utánpótlásképzésben dolgozók elismerjék egymás munkáját, tudását és teljesítményét.

– Az edzőknél kulcsfontosságú az egymás iránti kölcsönös tisztelet, a sikeres munkához pedig elengedhetetlen többek között a szakmai jártasság és a vezetéselmélet ismerete is – idézi az MLSZ honlapja Szalai Lászlót.

Szalait Dárdai Pál, a korábbi 61-szeres válogatott labdarúgó követte. Előadásában bemutatta a német utánpótlás-képzés rendszerét, beszélt az abban szerzett tapasztalatairól, megszerzett tudásáról.

– Németországban a tudás átadása az utánpótlás-nevelés legfontosabb része. Nagy energiát fordítanak az iskolai futball támogatására. Az egység, az összhang, a rendszerben való gondolkozás elengedhetetlen része a sikeres munkának, ennek érdekében időszakos találkozókat tartanak a német utánpótlás-edzők – mondta a volt válogatott középpályás.

A 2004-ben alapított belga Double PASS cég is képviseltette magát a konferencián. Az elsősorban utánpótláskorú sportolókat foglalkoztató egyesületeket, akadémiákat auditáló nemzetközi presztízsű cég elemzéseivel segíti a tehetséggondozás hatékonyabbá tételét. A Double PASS tavaly májusban kezdte el az MLSZ-szel közös munkát: a cég februárig tizenöt hazai utánpótlásképző műhelyben vizsgálja a labdarúgók képzését.

A Double PASS képviselője előadásában e vizsgálatok jelentőségéről, céljairól, módszertanáról és fázisairól beszélt. Szabó Tamás, aki a felmérések projektmenedzsereként beszédében kitért a követendő nemzetközi modellek és képzési programok bemutatására is, valamint a tehetségek fejlesztésének fontosságára, az innovatív minőségfejlesztésre, és szót ejtett az amatőr és a profi labdarúgás közötti átmenetek fontosságáról is.

Az ebédet követően Dr. Varga Péter Pál, az MLSZ orvosi bizottságának elnöke beszélt az új futball-egészségügyi stratégiáról és annak szerepéről a hazai utánpótlás-nevelésben.

Ezután szekcióülésekre került sor, ahol Kovács Szilveszter az utánpótlás bázisok tömegesítéséről, Szalai László az utánpótlásedzők képzéséről, a Double PASS képviselője az akadémiai elitképzésről, Dárdai Pál és Kiss-Baranyi Sándor a sportiskolai rendszer felépítéséről, valamint annak a Bozsik-programmal való kapcsolatáról tartott rövid előadásokat.

– Egy utánpótlásedzőnek a játékosa példaképévé is kell válnia. Fontos tehát a példamutatás, az edző viselkedésének szerepe – mondta az utánpótlásedzők képzéséről szóló beszédében Szalai László.

Kovács Szilveszter Grassroots-igazgató, az utánpótlás bázisok tömegesítéséről szóló szekcióban többek között azt mondta:

– Sajnos napjainkra eltűntek a grundok, ezért a labdarúgásban különösen nagy szerep hárul az iskolákra és óvodákra abban, hogy minél több tehetséges gyermek kerüljön ki ezekből az intézményekből.

A hallgatóság ezek után a szekcióvezetők rövid összefoglalóit, értékeléseit hallhatta, így minden résztvevő képet kapott az egyes csoportokban végzett munkáról. A konferenciát plenáris vita, majd Bánki Eriknek, az MLSZ elnökségi tagjának beszéde zárta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.