Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Tavaly szeptember elején kezdődött, és idén október közepén ért véget a világbajnoki selejtezősorozat a magyar válogatott számára, amely Hollandia és Romána mögött a D-csoport harmadik helyén végzett. Nem sikerült tehát megszerezni a második pozíciót, amely a pótselejtezőn való részvételt jelentette volna.
Az elmúlt másfél hónapban a mieink kétszer is súlyos vereséget szenvedtek, először Romániában (0-3), majd Hollandiában (1-8), de még az utolsó fordulóban is volt matematikai esélyük a második pozícióra, de a többi mérkőzés alakulása miatt ez végül nem jött össze. Többen a bukaresti és az amszterdami kudarcnak tudják be, hogy ezúttal sem sikerült továbbjutni a csoportból, pedig ez a két zakó simán belefért volna, ha…
Voltak olyan vereségek, amelyeket pusztán a végeredmény, az elmaradt pontszerzés miatt kár lenne siratni, mert semmi értelme. Ilyen volt a Hollandia elleni 1-4 és 1-8, valamint a Románia elleni 0-3 is. Mindhárom találkozón klassziskülönbség volt az ellenfél, valamint a magyar válogatott között.
Két olyan meccs volt, amelyet a mai napig joggal fájlalhatunk, és a fociszámtan megmutatja, hogy ezek megnyerése esetén a pótselejtező sorsolását érintettként várhatnák a magyarok.
Érdekesség, hogy egyik esetben sem vesztes meccsről van szó. Az első a Román elleni, hazai selejtező. A mieink fejben remekül feldolgozták azt a tényt, hogy üres lelátók előtt kell játszaniuk az ősi riválissal, de hiába vezettek 2-1-re, az utolsó, 92. percben egy védelmi megingást követően kiengedték a kezükből a győzelmet.
Egervári a lefújás után azt mondta, nem szabad sokáig bosszankodni az elszalasztott győzelem miatt, hiszen továbbra is a második helyen áll a válogatott!
Négy nappal később Isztambulban lépett pályára a magyar csapat, és a románok elleni, csalódással felérő döntetlen ellenére képes volt felvenni a versenyt a házigazdákkal. A törökök vezetést szereztek, de Egervári Sándor becserélte Szalai Ádám mellé az akkoriban kiváló formában lévő Böde Dánielt, aki egyenlített. A két csatár csupán tíz percet tölthetett együtt a pályán, mert a gól után a kapitány szinte azonnal lecserélte Szalait, annak ellenére, hogy kifejezetten jól muzsikáltak egymás mellett.
Egervári cserélt, a magyaroknak pedig esélyük sem volt újabb gólt szerezni. A lefújás után a kapitány nem tagadta, a döntetlen megőrzése volt a célja. Büszkén hozzátette: még mindig a csoport második helyén áll a válogatott! Csak arra nem gondolt, hogy egy bukaresti és egy amszterdami meccs még hátra van…
Egyrészt pontosan tudjuk, hogy a feltételes módnak a sportban semmi értelme, másrészt semmi garancia nincs rá, hogy összejött volna a győzelem Törökországban, ha Szalai végigjátszhatta volna a meccset, de az egyértelmű, hogy azzal a plusz négy ponttal (sőt hárommal, de lehet, hogy kettővel is) a magyarok végeztek volna a második helyen.
Talán mindez össze is jött volna, ha szövetségi kapitány számára nem az lett volna a legfontosabb, hogy minél tovább elmondhassa: a második helyen áll a válogatottunk! Mert ennek az önámító taktikának nem is lehetett más vége, mint az, hogy a legfontosabb pillanatban, a legvégén nem állt a második helyen a magyar együttes…
