Hírek

Mit műveltek valójában a szurkolók?

Még mindig a román-magyar: civil szervezetek szerint ki kell vizsgálni a rendőrség konyári eljárását.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hat emberi jogi szervezet fordult levélben a belügyminiszterhez, az országos rendőr-főkapitányhoz és a Hajdú-Bihar megyei rendőr-főkapitányhoz azt kérve, hogy vizsgálják ki a rendőrség eljárását a múlt csütörtöki konyári eseményekkel kapcsolatban.

Az üggyel összefüggésben a megyei rendőr-főkapitányság korábban arról adott tájékoztatást, hogy a rendőrségre szeptember 5-én 10 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a konyári általános iskola előtti autóbusz megállóban megállt egy busz, arról többen leszálltak, énekelni kezdtek, majd közülük többen rágyújtottak.

A helyszínre érkező járőr és a helyi körzeti megbízott az iskola előtti megállóban igazoltatta az ott várakozó nem magyar honosságú autóbusz körül tartózkodókat. Az igazoltatott 26 ember elmondta, hogy Debrecenből tartanak a Románia–Magyarország válogatott mérkőzésre Bukarestbe, rövid pihenőre álltak meg a tanintézmény előtti megállóban, ahol elénekelték a magyar és a székely himnuszt.

A rendőrség közlése szerint a helyszínen sem szabálysértés, sem bűncselekmény nem történt, az autóbusz, utasaival együtt a rendőri igazoltatást követően a településről távozott és az ártándi határátkelőhelyen elhagyta az ország területét.

Az Amnesty International Magyarország, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI), a Háttér Társaság, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány és a European Roma Rights Centre csütörtöki közös közleményükben emlékeztettek arra, a sajtóban már aznap nyilvánosságra kerültek helyi szemtanúk beszámolói, amelyek az eseményeket más megvilágításba helyezik. Azóta a NEKI és a TASZ munkatársai jártak a helyszínen és beszéltek a szemtanúkkal.

Szerintük miután a busz megállt a konyári iskola előtt, a társaság leszállt, és fenyegetően lépett fel az iskola roma származású diákjaival szemben. A magyar és a székely himnusz eléneklése, valamint a Ria-ria-Hungária rigmus skandálása mellett a szurkolók romaellenes kifejezéseket is kiáltoztak és fenyegető mozdulatokat tettek.

E megbotránkoztató és megfélemlítő eseményeket az iskola udvarán tartózkodó diákok és tanárok is észlelték, és a tanárok a gyermekeket beterelték az iskola épületébe – tették hozzá.

A civil szervezetek hangsúlyozták, a Hajdú-Bihar megyei Konyár nem esik útba Debrecenből Bukarest felé haladva, a település felé ugyanis le kell térni az országútról, és az iskola nem Konyár határában található. E tény, továbbá a szemtanúk panaszai alapján felmerül a gyanúja annak, hogy a településre célzatosan ment a társaság, és feltehetően az sem véletlen, hogy épp a túlnyomó részt roma diákokat oktató tanintézmény előtt álltak meg – vélekedtek.

Szerintük erre abból is lehet következtetni, hogy a társaság tagja volt az a tanár is, akit országosan ismert romaellenes megnyilvánulásai miatt rendkívüli felmentéssel bocsátott el az iskolából a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) februárban.

A levelet jegyző emberi jogi szervezetek úgy vélték, fennáll a gyanúja annak, hogy a buszról leszállt társaság tagjai közösség tagja elleni csoportos erőszakot, vagyis gyűlölet-bűncselekményt követtek el, ezért az eljárást a rendőrségnek hivatalból meg kellett volna indítania. A civilek aggodalmukat fejezték ki a levélben amiatt, hogy a rendőrség kettős mércét alkalmazva ismételten nem lépett fel egy romák ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmény gyanúja esetén.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik