Hírek

Győztes rajt a cél Albániában

Hétfőn az A-válogatott mellett a Róth Antal vezette U21-csapat is elkezdte felkészülését csütörtöki mérkőzésére.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Miközben az A-válogatott csütörtökön felkészülési meccset játszik, az U21-csapat tétmérkőzésen lép pályára, megkezdi szereplését az Európa-bajnoki selejtezősorozatban. A mieink szerdán utaznak Albániába, ahol csütörtökön délután mérkőznek meg a hazaiak korosztályos válogatottjával. A múlt héten kijelölt keretben egyetlen kényszerű változás történt: az MTK-s Kelemen Dávid sérülése miatt nem tarthat a csapattal, helyette a ferencvárosi Batik Bence utazik el a mérkőzésre.

– Mindenféleképpen győzelemmel szeretnénk rajtolni, az első mérkőzés meghatározó egy hosszabb sorozatban, a siker lendületet adhat a csapatnak – mondta az MLSZ honlapján Róth Antal szövetségi edző. – Az viszont biztos, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, az albánokról beszerzett felvételek és információk alapján igazolódni látszik a tétel, hogy ezen a szinten már nincs könnyű ellenfél. Érezhető, hogy a játékosok egy kimerítő szezon végén járnak, ezért a következő napok elsődleges feladata a fittség visszaszerzése lesz. A felkészülés során nem játszottunk olyan meccset, amelyen minden kerettag rendelkezésre állhatott volna, ennek ellenére bizakodó vagyok, ha játékosaink megjelenítik egyéni képességeiket, akkor nem jelenthet hátrányt, hogy sosem látott összeállításban lépünk pályára az albánok ellen.

Az U21-válogatott kerete

Kapusok: Jova Levente (Ferencváros), Dombó Dávid (Sz. Haladás)

Védők: Szolnoki Roland (Videoton), Baráth Botond (Bp. Honvéd), Otigba Kenneth (SC Heerenveen, holland), Poór Patrik (MTK), Jagodics Márk (Sz. Haladás), Batik Bence (Ferencváros), Farkas Norbert (Puskás Akadémia)

Középpályások: Adorján Krisztián (Liverpool FC, angol), Patvaros Zsolt (Kecskemét), Windecker József (Siófok), Vécsei Bálint (Bp. Honvéd), Radó András (Sz. Haladás), Bese Barnabás (MTK), Szécsi Márk (DVSC)

Támadók: Kovács István (Videoton), Ugrai Roland (Sz. Haladás), Gyurján Bence (Sz. Haladás), Bacsa Patrik (Diósgyőr)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik