Hírek

Kezdődik az U21-selejtező

Jelentős Haladás-fölény az Albániába utazó keretben.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az U21-válogatott jövő héten megkezdi az Európa-bajnoki selejtező sorozatot. Június 7-én, pénteken Albániában játssza első tétmérkőzését az 1992-es, 1993-as és 1994-es születésű játékosokból álló csapat. Bő egy héttel a találkozó előtt Róth Antal kihirdette húszfős keretét, amelynek tagjai vasárnaptól készülnek együtt Telkiben.

A keret tagja két légiós, a Liverpoolban futballozó Adorján Krisztián, valamint a Heerenveenben szereplő Otigba Kenneth, illetve több olyan labdarúgó, akik tavasszal NB I-es csapatban voltak alapembernek, így Jova Levente, Radó András, Windecker József, Szolnoki Roland, Vécsei Bálint vagy Kovács István. A Videoton középpályása már az A-válogatottban is bemutatkozott, Egervári Sándor ezúttal lemondott meghívásáról a Kuvait ellen meccsre, mert az U21-válogatott tétmeccsei előnyt élveznek a felnőttek felkészülési mérkőzéseivel szemben.

A válogatott június 6-án, csütörtökön utazik az albániai Durresbe, a meccs helyszínére, ahol pénteken 17.30-tól lép pályára a házigazdák ellen. Az albániai mérkőzés után három hónapig nem játszik tétmeccset a csapat, első hazai selejtezőjén, szeptember 9-én a bosnyákokat fogadja – írja az MLSZ honlapja.

Az U21 válogatott kerete

Kapusok: Jova Levente (Ferencváros), Dombó Dávid (Haladás)

Védők: Szolnoki Roland (Videoton), Baráth Botond (Bp. Honvéd), Otigba Kenneth (Heerenveen, holland), Poór Patrik (MTK), Jagodics Márk (Haladás), Kelemen Dávid (MTK), Farkas Norbert (Puskás Akadémia)

Középpályások: Adorján Krisztián (Liverpool, angol), Patvaros Zsolt (Kecskemét), Windecker József (Siófok), Vécsei Bálint (Bp. Honvéd), Radó András (Haladás), Bese Barnabás (MTK), Szécsi Márk (Debrecen)

Támadók: Kovács István (Videoton), Ugrai Roland (Haladás), Gyurján Bence (Haladás), Bacsa Patrik (Diósgyőr)

Olvasói sztorik