Hírek

Nyerni akar volt csapata ellen

A továbbjutás a csütörtöki meccs tétje a Videoton számára a belga KRC Genk ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ha csütörtökön győz a Videoton az Európa Liga csoportkörében, hazai pályán a Genk ellen, akkor továbbjut – írja a Fejér megyei Hírlap.

Tóth Balázs a Videoton sajátnevelésű középpályása éppen egykori belga csapata legyőzésével szeretné elérni, hogy a székesfehérváriak továbblépjenek.

– Eddig kiváló a hazai mérlegünk, a csoportban itthon mindkétszer nyertünk. Tudjuk, milyen fontos ez az összecsapás, csak azzal foglalkozunk majd, hogy elvégezzük a ránk bízott feladatot és eredményesek legyünk nyilatkozta Tóth I Balázs. – Csütörtöki ellenfelünk kiváló együttes, nem véletlenül vezeti a csoportunkat. Gyors, erőszakos futballt játszanak, ezt a belgiumi mérkőzésen megtapasztaltuk. Az ottani vereség ellenére úgy érzem, hetven percig akkor is egyenrangú partnerek tudtunk lenni. Az első félidő közepén kaptunk egy gólt, aztán a fordulás után ki kellett nyílnunk, húsz percig a mi akaratunk érvényesült, lehetőségeink voltak, de nem sikerült egyenlíteni, majd egy kontrából megkaptuk a második találatot és eldőlt a mérkőzés. Szervezett, tudatos és agresszív játékkal le tudjuk győzni a Genket. Mondanom sem kell, hogy a sikerhez végig tökéletes koncentráció szükséges, mert a legkisebb megingás is megbosszulhatja magát a nemzetközi mezőnyben. Sok fontos meccset játszottam, de talán tényleg azt mondhatom, hogy ez közülük is kiemelkedik! Óriási fegyvertény lenne a legjobb harminckét csapat közé kerülni.

Olvasói sztorik