Hírek

Döntő volt a sebességkülönbség

Tiber László szerint nem a minőség, hanem a gyorsaság döntött a belga Genk javára a Videoton ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Csütörtök este a Videoton 3-0-ra kikapott a belga KRC Genk otthonában az Európa Liga főtábláján, a G-csoport első fordulójában.

Az első perctől kezdve a Genk játszott mezőnyfölényben, de nagy gólhelyzeteket nem tudott kidolgozni. A játékrész közepén aztán egy beadásnál Brachi lemaradt Vossenről, s ezt rögtön góllal büntette a hazaiak csatára. A belga vezetés után sem változott a játék képe: többet volt a labda a hazaiaknál, ám mezőnyfölényük meddő volt, míg a gyors ellentámadásokra alapozó székesfehérváriak próbálkozásai szintén kevés veszélyt jelentettek.

A folytatásban megélénkült a játék, ennek eredményeként szinte kettészakadt a pálya, s felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Gyurcsó Ádám beállításával a Videoton került némi fölénybe, többször beszorította ellenfelét és számos ígéretes támadást vezetett. Igaz, a belga kontrák szintén góllal kecsegtettek, sőt egy ilyen akció végén egy ízben csak a keresztléc mentett Bozsovics kapus helyett. Az utolsó negyedórához közeledve alábbhagyott a magyar együttes lendülete, a Genk pedig egy újabb gyors ellentámadás végén betalált, ezzel eldöntötte az összecsapást, ráadásul a hosszabbítás pillanataiban a hazaiak a kegyelemdöfést is megadták.

A Rangadó.hu állandó szakértője, Tiber László szerint a belga csapat komoly nyomást gyakorolt a fehérváriakra, belekényszerítették őket a hibákba, pontatlanságokba.

– Nagy meglepetéssel nem szolgált a felállás, ugyanaz volt, amit korábban megszokhattunk, mind idegenben, mind itthon. Számomra furcsa, hogy viszonylag kevés néző volt kíváncsi a meccsre, ez vagy a drága jegyek, vagy a nem túl vonzó ellenfél miatt alakulhatott így – vélekedett a Videoton egykori legendás játékosa. – Húsz percig, az első gólig a védelmünk mögé sem tudtak kerülni a belgák, de az első alkalommal, amikor ez sikerült nekik, rögtön gólt kaptunk belőle. Úgy láttam, az első gólban és a harmadikban is benne volt a Bozsovics kapus. Az elsőnél például félúton volt, három-négy méteren, onnan hátrált vissza és vetődött el. De Brachi felelőssége is felvetődik, hiszen területet védett, nem embert. Minőségibb csapat ellen játszott a Videoton, és védekezés sem volt tökéletes, gyakrabban hozták kellemetlen helyzetben a fehérváriakat.

A Videoton tehetségkutató-edzője szerint a technikásabb, kreatívabb futballisták ellen azonnal megmutatkoztak a magyar csapat hibái.

– Továbbra is azt mondom, amit eddig: a leggyengébb emberünk a jobb hátvéd, Brachi. Ő nem üti meg azt a szintet, amit a nemzetközi porondon kellene – folytatta Tiber László. – A kapott gól után érthetően kinyílt a csapat, ebből következett, hogy egyre több helyzet dolgozott ki az ellenfél. Meglepően sokat hibázott Vinicius is, a második gólnál előrement, eladta a labdát, abból indítottak a kontrát. Lássuk be, ez a belga csapat komoly nyomást gyakorolt a fehérváriakra, belekényszerítették őket a hibákba, pontatlanságokba. Nem mintha különösebben jobb futballisták lennének, de gyorsabbak! Ilyen meccsek a magyar bajnokságban szinte alig fordulnak elő. Hetven percig partnerek voltak a mieink, sőt a második félidő elején taktikát váltottak, jobban forszírozták a támadójátékot, és volt is egy-két lehetőségük. Gyurcsó Ádám jól illeszkedett be a csapatba, az ő oldalán ígéretes akciók futottak, abban az időszakban egyenlíthettünk volna, de a második kapott gól után már csak a különbség volt a kérdés.

A székesfehérváriak legutóbb a selejtező második fordulójának első mérkőzésén, a szlovák Slovan Bratislava vendégeként kaptak gólt az Európa Ligában, összesen 536 percig maradt érintetlen Mladen Bozsovics kapuja. A Videoton legközelebb október 4-én lép pályára a nemzetközi sorozatban, amikor a portugál Sporting Lisszabont fogadja.

Olvasói sztorik