Hírek

Pasaréten játszik a Vasas

Kedden újabb három mérkőzéssel folytatódik a Magyar Kupa második fordulója.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Siófoknak és a Békéscsabának a továbbjutást, a Budaörsnek és az ESMTK-nak a kiesést jelentette a második kupakör múlt heti nyitánya. Szerdán lesz igazán nagyüzem, de kedden is rendeznek három mérkőzést. Az élvonalban listavezető Győri ETO a megyeszékhelytől mindössze 45 kilométerre fekvő Babótra látogat, a Lombard Pápa pedig a szintén közeli Tapolca felé veszi az irányt. A Vasasnak sem kell sokat utaznia, hiszen a Pénzügyőr vendége lesz.

A három párharc közül egyértelműen a fővárosi derbi tűnik a legérdekesebbnek, hiszen a másodosztályú Vasas szombat éjjel – pontosabban már vasárnap – tért haza Nyíregyházáról, tehát a 2-0-s vereség kudarca mellett az utazás fáradalmaival is meg kell küzdeniük a játékosoknak. Az angyalföldiek győzelemből, döntetlenből és vereségből is kettőt gyűjtöttek eddig a Keleti-csoportban, pasaréti vendéglátóik azonban még veretlenek az NB III Duna-csoportjában: négy siker mellett kétszer ikszeltek, és a felkészülési találkozókkal együtt már kilenc mérkőzés óta nem kaptak ki, bár ezúttal sérülések és eltiltás miatt nem a legjobb összeállításban játszanak majd.

Ne feledjük azt sem, hogy a Vasas számára egy ideje – kis túlzással – csak kudarcokat hozott a Magyar Kupa. Tavaly a Békéscsaba, előtte a Zalaegerszeg, még korábban a Tura, a Kazincbarcika, illetve az Integrál-DAC ejtette ki az együttest.

Magyar Kupa, 2. forduló

Budaörs SC – FGSZ Siófok 0-1 (0-1)

ESMTK – Békéscsaba 1912 Előre SE 0-2 (0-1)

Szeptember 25. kedd (kezdés 15:30)

Babót SE (megyei II.) – Győri ETO FC (NB I)

Tapolca (megyei I.) – Lombard Pápa Termál FC (NB I)

Pénzügyőr SE (NB III) – Vasas SC (NB II)

Szeptember 26. szerda

Jászapáti VSE (NB III) – Dunakanyar-Vác (NB II)

Bükkábrány SC (NB III) – Nagybátony SC (NB III)

Létavértes SC ’97 (NB III) – Mezőkövesd-Zsóry (NB II)

Kazincbarcikai BSC (NB II) – Újpest FC (NB I)

Soltvadkerti TE (megyei I.) – Mórahalmi VSE (NB III)

Orosháza FC (NB II) – Diósgyőri VTK (NB I)

Csanádpalotai FC (megyei I.) – REAC (NB III)

Vecsés FC (NB III) – Szolnoki MÁV FC (NB II)

Nyíregyháza Spartacus FC (NB II) – Kecskeméti TE-Phoenix Mecano (NB I)

FC Tiszaújváros (NB III) – Balmazújváros FC (NB II)

Felsőtárkány SC (NB III) – Szigetszentmiklósi TK-Erima (NB II)

KSE Iváncsa (megyei I. o.) – Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál SE (NB III)

Csornai SE (NB III) – Pécsi MFC-Matias (NB I)

Petőházi SE (megyei I.) – Zalaegerszegi TE FC (NB II)

Kecskéd KSK (megyei I.) – Pécsi VSK (megyei I.)

Velence SE (megyei I.) – Nagyatádi FC (NB III)

Jánosháza KSK (megyei I.) – Szentlőrinci SE (NB III)

Balatonfüred FC (NB III) – SVSE-GYSEV-Goldschmidt (NB II)

Martonvásári SK (megyei I.) – Bölcskei SE (NB III)

Veszprém FC (NB II) – MVM Paks (NB I)

FC Ajka (NB II) – Bajai LSE-Kalo-Méh (NB II)

Gyirmót FC (NB II) – Kaposvári Rákóczi FC (NB I), 17 óra

Ferencvárosi TC (NB I) – Szombathelyi Haladás (NB I), 18 óra

Két kivételtől eltekintve a kezdési időpont 15:30, a Tiszakanyár SE (NB III) erőnyerő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.