Hírek

Szentes Lázár nívótlan marad

Miskolc polgármestere úgy döntött, a Diósgyőri VTK szakmai igazgatója az idén nem kap városi nívódíjat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Miskolc Megyei Jogú Város következő közgyűlését pénteken, a város napján tartják, s ekkor adják át a városnapi elismeréseket, kitüntetéseket is – írja a Borsod Online.

Szentes Lázárt, a Diósgyőri VTK szakmai igazgatóját nívódíjra jelölték, az indoklás szerint azért, mert vezetése alatt a csapat nemcsak visszakerült a legmagasabb osztályba, hanem közönségszórakoztató játékával az NB I igazi meglepetéscsapatává formálódott.

Igen ám, de a tréner jelölését egyedüliként, az utolsó pillanatban visszavonták, méghozzá Kákóczki András, a Kulturális, Idegenforgalmi és Városmarketing osztály vezetője tájékoztatása szerint dr. Kriza Ákos polgármester döntése alapján!

A városvezető röviden csak ennyit mondott a sajtó érdeklődésére: „Zárt ülésen tárgyaltuk ezt a napirendet, mivel személyi kérdésekről volt szó, így erről nem mondhatok többet”.

Nem elképzelhetetlen, hogy Kriza így vágott vissza Szentesnek, illetve a klubnak azért, mert néhány héttel ezelőtt leváltották Benczés Miklós vezetőedzőt, aki egyébként Fidesz-képviselő…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik