Hírek

Polgármesterek a saját nevelés mellett

Kósa Lajos debreceni és Kriza Ákos miskolci polgármester közös javaslattal fordul a Magyar Labdarúgó Szövetséghez annak érdekében, hogy az határozzon meg egy minimumkvótát az élvonalbeli csapatok számára a saját nevelésű játékosok szerepeltetésére.

A két politikus közös debreceni sajtótájékoztatóján Kósa Lajos elmondta: a kvóta bevezetésével felértékelődnének a saját nevelésű játékosok a kluboknál, ami kedvező hatással lenne az egyes települések és azok régióinak futballjára, de a válogatott szereplésére is. Szerinte a DVSC-TEVA sikereinek egyik záloga éppen a saját nevelésű játékosok szerepeltetése volt.

Mint mondta, Debrecen már korábban lerakta az alapjait a saját utánpótlásképző rendszernek, míg – mint tárgyalásukból kiderült – Miskolcon most szeretnének egy saját rendszert létrehozni.

Kriza Ákos szerint egy csapat mindig szerethetőbb, ha ott nevelkedett labdarúgók is a pályán vannak.

– Ahogy Miskolcon, úgy Debrecenben is a futball a helyi identitás és közösségi élet része, ezt jól mutatja, hogy a két klubnál a legmagasabb a hazai nézőszám – idézi a miskolci városvezetőt az MTI.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik