Hírek

Sok kecskeméti hiányzó a Győr ellen

Eltiltások és sérülések tizedelik a KTE csapatát, nem lesz könnyű dolga a szakmai stábnak a Győr ellen.

Kapcsolódó cikkek

Nyerj egy 2012-es, új iPad-et (32GB, 4G) a Rangadó Facebook-játékán! Két klikk, és tied lehet az Apple szuper gépe!

Az már biztossá vált, hogy három játékos is sárga lapok, illetve kiállítás miatt hiányozni fog a Győri ETO elleni, hétvégi bajnokiról: Vladan Szavics és Mohl Dávid begyűjtötte ötödik sárgáját, így automatikusan egymeccses eltiltásukat töltik majd, míg Pekár Lászlót két találkozóra meszelte el az MLSZ fegyelmi bizottsága, tehát az FTC elleni piros lapja miatt a jövő heti, Videoton elleni találkozót is a lelátóról szemlélheti.

A sérült Bori Gábor régóta hiányzik, igaz, állapota egyre javul, és van esély arra, hogy bevethető állapotba kerül. Török László szakmai igazgató kiemelte, az eddig is szűk keret most még nagyobb kihívás elé állítja a tavasszal erőn felül teljesítő csapatot. Szerinte jelen helyzetben nagy előnyt jelenthet, hogy volt idejük próbálgatni a fiatalokat, hiszen a Győr ellen nehéz és komoly feladat vár rájuk – írja a klub honlapja.

Olvasói sztorik