Hírek

Maruzsi találmánya nem jutott tovább

A Maruzsi László által kifejlesztett, játékvezetőket segítő technikai találmány nem jutott tovább a futball szabályalkotó testületének (IFAB) hétvégi egyeztetését követően.

Kapcsolódó cikkek

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) – amely egyelőre a gólvonalon áthaladó labdák helyzetének megállapítását várta el – közleménye szerint a nyolc technikai vívmány közül kettő, a Hawk-Eye és a GoalRef elnevezésű találmány felelt meg az előzetes teszteknek. Ezeket az elkövetkezendő néhány hónapban tovább vizsgálják majd, és július 2-án, egy nappal a nyári Európa-bajnokság döntőjét követően hoznak végleges döntést arról, hogy melyiket vezetik be.

Maruzsi az MTI érdeklődésére elmondta: természetesen csalódott, ennek ellenére kollégáival mennek tovább a megkezdett úton, amelynek végén azt szeretnék elérni, hogy rendszerük alkalmas legyen a leshelyzetek megállapítására.

Az 1886-ban alapított, nyolcfős IFAB tagságának felét 1913 óta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) adja, a másik négy szakértő pedig Angliát, Skóciát, Észak-Írországot és Walest képviseli. A szabályok megváltoztatásához a voksok 75 százaléka szükséges. A Grál-lovagoknak is nevezett testület az elmúlt években mindig a technikai újítások bevezetése ellen voksolt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik