Hírek

Sikere volt a magyar gólbírónak

Múlt héten egy labdarúgással foglalkozó technikai kiállításon mutatták be a Maruzsi László által kifejlesztett elektronikus gólbírót Spanyolországban.

Kapcsolódó cikkek

A kiállításon mintegy negyven ország képviselői vettek részt, az elektronikus gólbírót bemutató magyar delegációt Dunai Antal, az MLSZ elnöki tanácsadója vezette. A Maruzsi László által fejlesztett elektronikus gólbíró működését megtekintette mások mellett Donald McVicar, a labdarúgás szabályalkotó testületének (IFAB) skót delegáltja, Ángel Maria Villar, a spanyol szövetség elnöke, az UEFA alelnöke, Vicente del Bosque spanyol szövetségi kapitány, valamint a spanyol játékvezetői kar vezetősége is, és mindannyian tetszésüket fejezték ki a technológia kapcsán.

A rendszer egy valós idejű segítséget nyújtó technológia, amely jelzi, ha a labda áthaladt a gólvonalon. Használatával kiküszöbölhetőek az olyan bírói tévedések, mint például a 2010-es világbajnokságon előfordult eset, amikor az angol-német összecsapáson Frank Lampard távoli lövése után jócskán a gólvonal mögött ért földet a labda, a játékvezető azonban nem ítélt gólt – írja az MLSZ honlapja.

– Kint nagy meglepetést okozott, hogy létezik egy ilyen rendszer, és azt tapasztaltuk, hogy a szakemberek megértették a technológia fontosságát, és elismeréssel beszéltek a rendszerünkről – mondta Maruzsi László. – Eredetileg a leshelyzetek elbírálását segítő rendszert kezdtünk kidolgozni, de a FIFA úgy döntött, hogy először a gólvonal-problémát oldaná meg technológiai segítséggel, ezért felfüggesztettük a lesrendszer tesztelését, és ráálltunk a vonaltechnológia tökéletesítésére.

Az IFAB március elején ül össze, ekkor születik döntés arról, hogy a magyar technológia továbbjut-e az utolsó elbírálási fázisba, amikor már csak sikeres tesztelésekre lesz szükség, s ha ezek során is hibátlanul működik a rendszer, akkor megkapja az IFAB licencét, így a klubok világszerte megvásárolhatják és használhatják a terméket.

– Amennyiben nem kapjuk meg a licencet, akkor folytatjuk a lestechnológia fejlesztését, de ha elnyerjük a jogot a rendszer értékesítésére, akkor sem fejeződik be a munkánk, mert ugyanezzel a technológiával később a lesállásokat is pontosan jelezni tudjuk, valamint mindenre kiterjedő játékoselemzésre is alkalmas lesz az eszköz – tette hozzá Maruzsi László.

Olvasói sztorik