Hírek

Két KTE-játékost tesztelnek Mezőkövesden

Urbán Pál és Ioannidisz Vaszileiosz is a másodosztályban bizonyíthat tavasszal.

Kapcsolódó cikkek

Mindkét labdarúgót próbajátékra várják, első körben. A játékosmozgás nem lenne új dolog a két együttes között, hiszen hosszú ideje nagyon jó viszonyt ápol egymással a csapatok vezetése. A KTE edzőtáborozni is járt már Mezőkövesden, de többek között Hegedűs Ádám, Bagi István és Vladan Csukics is szerepelt hosszabb-rövidebb ideig a borsodiaknál kölcsönben.

A két játékos ősszel a KTE NB III-as keretét erősítette, Urbán három mérkőzés erejéig már az élvonalban is bizonyíthatott – írja az alföldiek honlapja.

Szintén a kecskemétiekkel kapcsolatos hír, hogy lezárult a Tököli-ügy, hiszen a csatár hétfő délután közös megegyezéssel szerződést bontott a Zalaegerszeg csapatával, s ez egyben azt jelenti, hogy tavasszal újra Kecskeméten rúghatja a gólokat.

Tököli Attila a jelenlegi szezon közben távozott Zalaegerszegre kölcsönbe, ahol 11 fellépésen egy góllal és három gólpasszal vétette észre magát. A szezon elején a KTE színeiben pályára lépett az Európa Ligában, és gólt szerzett a Diósgyőr elleni győztes bajnoki alkalmával.

A támadó a héten már be is kapcsolódik a munkába, és Szabó István akár már a Szolnok elleni, szombati felkészülési meccsen bevetheti.

A kongói Litsingi ügyében biztossá vált, nem igazol Vietnámba, és visszatér Kecskemétre.

Olvasói sztorik