„Egy bizonyos szintig szaktudással, szerencsével és fradizmussal el lehet jutni”

Orosz Pál büszke arra, hogy a Ferencváros eljutott a Konferencia Liga egyenes kieséses szakaszáig. A sportvezető az Olympiakosszal szembeni búcsút követően az M1 aktuális csatornán kiemelte: július óta 16 nemzetközi tétmérkőzést játszottak, ebből mindössze háromszor kaptak ki, ami óriási siker.

Már nem a Bayern tartja a német veretlenségi rekordot

Gyenge játékkal is nyert a listavezető.

Németh Krisztián duplázott, egyre nagyobb bajban a Mezőkövesd

Fordított az MTK, a sereghajtó immáron kilenc mérkőzés óta nyeretlen.

Börtönbe csuknák a vb-elődöntős játékost, aki kővel verte be egy buszsofőr koponyáját

Iliasz Sair, a QPR marokkói középpályása első fokon két évet kapott.

Julian Nagelsmann először beszélt családi tragédiájáról

Azt hitte édesapjáról, hogy hivatásos katona, pedig…

„Nem szórakozhatsz egy ártatlan lélekkel!” – sértődötten üzent a Fradi csatára

Biztosan tudni nem lehet, maximum sejteni, hogy mire is célzott Owusu.

Ellenfelet kapott a Fradit kiejtő Olympiakosz

Izraeli csapattal vívnak majd meg a görögök a nyolc közé jutásért a Konferencia Ligában.

Európa Liga: ellenfelet kapott Szoboszlai és Sallai csapata is

Kisorsolták a nyolcaddöntő párosításait.

A Liverpool edzője nem zárja ki, hogy Szoboszlai játszik a Chelsea ellen

Első trófeáját nyerheti a Liverpoollal a magyar játékos.

„Rendkívül jó meccset játszott” – edzője szerint Sallai változtatott pár dolgon, amik korábban nem tettek jót neki

A magyar támadó duplájával jött vissza a sírból a Freiburg az Európa Ligában.

Olvasói sztorik