Magyar foci

Németh Krisztián duplázott, egyre nagyobb bajban a Mezőkövesd

Kovács Tamás / MTI
Németh Krisztián duplájával fordított az MTK
Kovács Tamás / MTI
Németh Krisztián duplájával fordított az MTK
Az MTK Budapest hátrányból fordítva 3-1-re győzött a Mezőkövesd ellen a labdarúgó NB I 22. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. A fővárosiak egymást követő három vereség után tudták begyűjteni a három pontot, míg a sereghajtó immáron kilenc mérkőzés óta nyeretlen.

Gyorsan vezetést szerzett a Mezőkövesd, a 16-osnál középen cselező Drazic passzolt jobbra a hetedik percben, Cseke pedig 13 méterről kilőtte a hosszú oldalt (0-1). Az előny birtokában a vendégcsapat visszazárt a kapuja elé, és egy darabig elsősorban a védekezéssel törődött, ezzel együtt többször veszélyes ellentámadást vezetett.

Aztán kiegyenlítettebbé vált a játék, de összességében az MTK játszott mezőnyfölényben. A hazai együttes is alakított ki helyzetet, majd nem sokkal a szünet előtt, bal oldali szöglet után Németh Krisztián fordulásból leadott lövésével egyenlített (1-1)

A második félidőben nem sokat változott a játék képe, de a hazai csapat a 70. és a 72. percben eredményes volt, ezzel gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. Előbb Németh csúsztatott fejjel a vendégek kapujába (2-1), majd Varju lövése nyomán talált utat a labda a hálóba (3-1).

NB I, 22. forduló

MTK Budapest – Mezőkövesd Zsóry FC 3-1 (1-1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1734 néző
v.: Vad II.
MTK Budapest: Demjén – Hej, Kádár, Kocsis G. – Varju, Horváth (Thiam, 58.), Kata, Bognár (Kosznovszky, 86.), Antonov (Nagy Zs., 86.) – Németh K. (Stieber, 76.), Jurina (Molnár R., 58.)
Mezőkövesd: Kovácsik – Kállai, Szivacski, Beriasvili (Szilágyi, 66.), Pillár, Vajda – Cseke (Szolgai, 81.), Brtan (Sampeiro, 77.), Da. Babunszki (Ugrai, 66.) – Molnár G. (Cseri, 77.), Drazic
gól: Németh (45., 70.), Varju (72.), illetve Cseke (7.)
sárga lap: Antonov (48.), illetve Beriasvili (63.)

(MTI)

Kapcsolódó
„Nem szórakozhatsz egy ártatlan lélekkel!” – sértődötten üzent a Fradi csatára
Biztosan tudni nem lehet, maximum sejteni, hogy mire is célzott Owusu.
Olvasói sztorik