Senki se érti, hogy maradhatott pályán a Chelsea csatára ez után a belépő után
Igaz, a végeredményt látva sok öröme nem lehetett belőle.
Vereségnek ennyire még nem örültek a Juventusnál
A torinói együttes egy hajrában szerzett szépítő góllal jutott az Olasz Kupa döntőjébe
A Chelsea megalázó vereséget szenvedett az Arsenal ellen
Alaposan kitömték Mauricio Pochettino csapatát.
Nem jutott döntőbe a kiesés elől menekülő Kisvárda
Már csak a bajnokságra kell koncentrálnia a csapatnak, miután kikapott Pakson az elődöntőben.
Letartóztattak két focistát szexuális erőszakért
Egyikük arra biztatta a másikat, hogy erőszakoljon meg valakit.
A PSG akár 200 millió eurót is fizetne a Barcelona tehetségéért
Hatalmas összeg egy káprázatos fiatal futballistáért.
Három év után távozhat a Ferencváros hátvédje
Négyszeres bajnokként tenné.
Spanyol és portugál edzőjelölt után már holland szakemberrel tárgyal a Liverpool
Nehezen kerül elő Jürgen Klopp helyettese.
Újra megsérült a Liverpool legbalszerencsésebb támadója
A szezonban harmadjára dőlt ki.
A visszavonulását fontolgatja az edzőkollégát lecigányozó egykori cseh kapitány
Petr Radát elsőre nyolc hónapra tiltották el, de ő még a módosított, három hónapot is sokallja.