Tizenhatoson kívülről az alsó sarokba – távoli góllal verte Svájcot a női fociválogatott
Idén először nyert a csapat.
Egy ellenfelét brutálisan felrúgta, egy másiknak pedig bemosott a begőzölt női focista
Női labdarúgásban ritkán látható jelenetek a Marokkó-Kongói Demokratikus Köztársaság felkészülési mérkőzésen.
A Real BL-győzelmének a Fradinál is örülhetnek, a selejtező második körében kezd az NB I bajnoka
A Ferencváros labdarúgócsapata július második felében, a második fordulóban kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligája selejtezőjében.
„Sokkal jobb csapat voltunk, mint Dánia” – így fosztotta meg a háború egy Eb-aranytól a korszak egyik legjobb futballválogatottját
A délszláv háború szétrobbantotta a jugoszláv csapatot, és majdnem tönkretette Ivica Osim pályafutását.
Eindhovenben köthet ki a Fradival is hírbe hozott edző
Phillip Cocu sokadik alkalommal térhet vissza a PSV-hez.
Szelfizést imitáltak, majd könnygázzal támadtak a Spurs játékosára
Yves Bissouma franciaországi útját félelmetes rablás szakította félbe.
„Legutóbb még középiskolásként szembesültem ennyi elutasítással” – Henry reméli, hogy Mbappé is ott lehet az olimpián
A Realhoz igazoló klasszis lehet a franciák harmadik túlkoros focistája az olimpiai csapatban.
„Tehetséges játékos, hatalmas potenciállal” – BL-főtáblás csapathoz igazolt a Puskás Akadémia tinije
Két NB I-es meccsel a háta mögött áll légiósnak.
Rossi elárulta, melyik négy focistája nem játszik az írek ellen
Azt is elmondta, hogy nem aggódik Szalai Attila miatt, de most Dárdai Márton kezd majd.
A Real Madrid bejelentette Mbappé leigazolását
Régóta tudni lehetett, immár hivatalos.