Foci vb 2014

Balhé a spanyolok meccse előtt

Chilei szurkolók százai hatoltak be a Maracana Stadion sajtóközpontjába.

Kapcsolódó cikkek

Cikkünk folyamatosan frissül!

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Pepe egy meccset kapott

Mint ismert, a portugál válogatott védője, Pepe a németek elleni mérkőzésen lefejelte a földön ülő ellenfelét, Thomas Müllert. Az esetért rögtön piros lap járt, s az is esélyes volt, hogy a FIFA szigorú büntetést szab ki a játékosra. Azonban a fegyelmi bizottság nem súlyosbította az egymeccses eltiltást, így csak az Egyesült Államok ellen nem léphet pályára a Real Madrid bekkje.

Kórházban vizsgálják Martins Indit

Ahogy azt korábbi bejegyzésünkben is olvashatták, komoly sérülést szenvedett az ausztrálok elleni (3-2) mérkőzésen Bruno Martins Indi, a holland válogatott játékosa. A hátvéd eszméletét vesztette egy ütközés után, így azonnal kórházba szállították. A Washington Post értesülései szerint agyrázkódás gyanúja áll fent, s ha igazak ezek a feltételezések, úgy akár egy hetet is ki kell hagynia.

Jegy nélkül is szurkolnak

Angol szurkolók ezrei utaztak el Sao Paulóba, hogy a helyszínen buzdítsák csapatukat az Uruguay elleni, sorsdöntő mérkőzésen. A csütörtöki találkozóra már minden jegy elkelt, így bizony nem egy fanatikus belépő nélkül maradt. A drukkerek most az utcán próbálnak hozzájutni az utolsó belépőkhöz, ám a felvert árak sokakat letántorítanak, így inkább a stadionon kívülről szorítanak majd kedvenceiknek.

Jegyüzéreket fogtak

Két jegyüzér került rendőrkézre Rio De Janeiróban. A brit, illetve egyesült államokbeli férfinál 59 darab jegyet találtak a nyomozók. A hírek szerint háromezertől ötezer brazil dollárért találhattak volna gazdára a VIP-belépők.

Bréking! Randalíroztak a szurkolók!

Jó egy órával a Spanyolország-Chile találkozó kezdete előtt a Maracana sajtóközpontjába indokolatlanul több száz chilei szurkoló hatolt be, majd ész nélkül rohangáltak. Sérültekről egyelőre nincs hír, remélhetőleg mindenki jól van. A hírek szerint a jeggyel nem rendelkező fanatikusok próbáltak meg így bejutni a hamarosan kezdődő mérkőzésre.

Martins Indi nem tudta folytatni

A holland játékos az Ausztrália elleni találkozón az eszméletét is elvesztette, melynek következtében le is kellett cseréni. A középpályásról készült sokkoló fotó ide kattintva elérhető.

Zlatan is megérkezett

Megérkezett Rio de Janeiróban a svéd válogatott sztárja, Zlatan Ibrahimovic.

Ronaldo megint megsérült

Ismét idő előtt kellett abbahagynia az edzést Cristiano Ronaldónak. A portugál válogatott és a Real Madrid sztárja az elmúlt héten is idő előtt fejezett be egy tréninget, az mlssoccer.com információi szerint pedig ismét hamarabb ment öltözni, s újfent jegelni kellett a lábát.

Több portál is foglalkozott már a klasszis játékos sérülésével, s egyre több az egybehangzó vélemény, miszerint CR lassan a karrierjét kockáztatja azzal, hogy folyamatosan terheli sérült lábát.

Lugano nem játszik

Kénytelen kihagyni az angolok elleni sorsdöntő csoportmérkőzést Diego Lugano, Uruguay csapatkapitánya. Mint ismert, csapata 3-1-es vereséggel kezdett Costa Rica ellen, míg az angolok az olaszoktól kaptak ki 2-1-re, így a csütörtöki találkozó vesztese szinte biztosan búcsúzik a további küzdelmektől.

Salvador vagy El Salvador?!

Évekig spórolt a világbajnokságra az az ausztrál házaspár, akiket az utazási iroda, melyet a vébé-túra megszervezésével bíztak meg, rossz repülőre ültetett fel. Az Escape Travel ugyanis a brazíliai Salvador helyett San Salvadorba, El Salvador fővárosába foglalt jegyet a párnak, akik mit sem sejtve repülőre szálltak, s mintegy négyezer mérfölddel eredeti úti céljuktól értek földet.

A pár végül hétfőn ismét repülőre szállt, és mintegy 15 óra utazást követően megérkezett Brazíliába.

Egy szurkoló nagy napja

A németek főhadiszállásához közeli parton lazultak a németek, miközben arra járt egy brazil srác, akinek Bastian Schweinsgeiger a kedvenc labdarúgója. A német saját facebook-oldalára fel is töltötte a közös képüket, nem kis örömöt szerezve ezzel a fiatal fiúnak. Manuel Neuer pedig arról írt rövid bejegyzést, hogy a mai napon a szamba alapjait is elsajátították.

2 800 dollárt ér egy vébé-játékos

A FIFA naponta 2 800 dollárt fizet – beleértve a vébé előtti felkészülési időszakot is – a világbajnokságon résztvevő játékosok klubjainak. A Thisisanfield.com összeállításából kiderül, hogy így például az angol Liverpool csapata, amennyiben minden játékosa búcsúzna a csoportkör után, legalább 725 ezer dollárral lesz gazdagabb.

A parton csöveznek a szurkolók

A legtöbb Brazíliába érkező szurkoló nem tudja megfizetni a horrorisztikus áron hirdetett szállásokat, így kénytelen más módon megoldani az éjszakázást. A Reuters cikkéből kiderül, turisták százai vertek sátrakat például Rio de Janeiro híres tengerpartján, a Copacabanán, és sok más városban is hasonló központi helyet szúrtak ki maguknak a fanatikusok az éjszakázásra.

Blatter megszólalt

Mint ismert, több mint húsz halálos áldozatot követelt az a terrorcselekmény Nigériában, amely során egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. Az esetet Joseph Blatter, a FIFA elnöke a Twitteren kommentálta: “Szörnyű a nigériai történtekről olvasni. A futballnak össze kéne hoznia az embereket, nem pedig szétválasztania őket.”

Nem lázadtak a ghánaiak

Korábban több forrásból is azt lehetett hallani, hogy kedden este „felkelés” volt a ghánai csapatnál. A hír hamisnak bizonyult, legalábbis ez derül ki a szövetség hivatalos közleményéből, melyben leszögezik, egyetlen játékossal sem voltak fegyelmi problémák az Egyesült Államok ellen 2-1-re elveszített mérkőzés után.

Elindultak az angolok

Percekkel ezelőtt szállt fel az angolok gépe, amely Sao Paulóba repíti a háromoroszlánosokat. Holnap este az Arena Corinthiasban sorsdöntő összecsapás következik az angol és az uruguayi válogatott között.

Kitiltotta a FIFA a füleseket

A FIFA szabályozza, hogy a játékosok, illetve a csapatokhoz tartozó személyzet milyen fejhallgatót használhat zenehallgatásra a stadionon belül, illetve a médiaeseményeken. Erre azért volt szükség, mert a legtöbb játékos az Apple cég által forgalmazott Beats füleseket használja, ám a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség a piaci rivális Sonyval van szerződésben.

Eshet a Spanyolország-Chile meccsen

Hamarosan kezdődnek a mai mérkőzések, a goal.com pedig egy illusztrált fotót is készített az időjárás-előrejelzésről. Robbenék még fázhatnak is, ám kétségtelen, hogy ráfázni aligha fognak az ausztrálok ellen. A spanyolok elázhatnak, a Horvátország-Kamerun összecsapásra kilátogató szurkolókat pedig párás, felhős idő várja Manausban.

Egykori Arsenal-játékosok találkoztak

Thierry Henry és Gilberto Silva 2002 és 2007 között voltak csapattársak az angol Arsenalban. A barátság azóta sem múlt el: most éppen Rio de Janeiróban futottak össze egy vacsorára.

Vidal teljesen felépült

Arturo Vidal, a chilei válogatott húzóembere lehet a ma esti találkozón. A középpályással a FIFA készített interjút, amelyben a játékos beszél a válogatottról és a mai meccsről is. A teljes cikk ide kattintva olvasható.

Van Persie nagyapja az unokát utánozza

A nagyapát inspirálta Robin van Persie gólöröme a spanyolok ellen, így a nappaliban ő is leutánozta unokája mutatványát.

21 halottja van az öngyilkos merényletnek

Az MTI beszámolója szerint legalább 21 ember veszítette életét a nigériai Damatruban, mikor egy öngyilkos merénylő a vébé-mérkőzéseket néző szurkolók között felrobbantotta magát. Az ismeretlen merénylő triciklitaxival közelítette meg a helyszínt, majd ezután vetett véget saját és embertársai életének. Az áldozatokról a különböző források más és más adatokat közölnek: egyesek szerint 14-en halottja van az esetnek, míg a kótházi beszámolók szerint már 21-re tehető az áldozatok száma, míg a sebesültek száma 27 fő.

Ochoa – a meccs embere

Parádézott a brazil játékosok ellen a mexikói kapus, így ő lett a meccs embere.

Az alábbi képhez nem kell kommentárt fűznünk, innen is látszik, hogy Ochoa kiválóan védett. A képet egyébként a brazil F1-es pilótánál, Felipe Massánál láttuk az Instagramon.

Ausztrália még veretlen Hollandia ellen

A B-jelű csoport második körében Ausztrália Hollandiával találkozik szerdán 18 órakor. Bár a mérkőzés egyértelmű holland sikert sejtet, az igazsághoz hozzátartozik, hogy Hollandia még soha nem győzte le Ausztráliát. Történetük során háromszor találkoztak egymással (mindhárom barátságos meccs volt) és két döntetlen mellett egy győzelem a mérleg az ausztrálok javára.

Az első mérkőzésre 2006. június 4-én került sor Rotterdamban. Ruud van Nistelrooy már a tizedik percben vezetéshez juttatta a hollandokat, de a cserepadról beszállva Tim Cahill a második félidő elején egyenlített, így 1-1 lett a vége.

A következő mérkőzést 2008 szeptemberében vívták a felek, szintén Hollandiában. A hazaiak ezúttal Klaas-Jan Huntelaar révén szereztek vezetést. Aztán jött a hidegzuhany: Harry Kewell értékesített egy büntetőt az első félidő utolsó percében, majd a második játékrész hajrájában Josh Kennedy megszerezte a győztes gólt az ausztráloknak.

A legutóbbi összecsapásra 2009. október 10-én került sor, ezúttal az ausztráliai Sydneyben. A mérkőzés 0-0-s döntetlent hozott. Érdekesség, hogy az Oranjéból egyedül Dirk Kuyt lépett pályára mindhárom mérkőzésen, és most is ott van a csapatban, míg a másik oldalon Tim Cahill maradt meg az akkori keretből.

Hollandia rúghatja a vébé 50. gólját

Az orosz gólzsák, Alexander Kerzhakov rúgta meg tegnap a brazil torna negyvenkilencedik gólját. Ez követően adódik a kérdés, vajon melyik játékos jegyzi a jubileumi ötvenediket? A mai nap első összecsapása ausztrál-holland derbit hoz, így nagyon könnyedén előfordulhat, hogy a parádésan kezdő narancsosoké lesz az ötvenedik. Van Persie vagy Robben? Netán más?

Már 27 millió dollárt költöttek a turisták

Az elektronikus pénzügyi tranzakciókkal foglalkozó Visa vállalat közzétette az első négy nap tranzakciós adatait a brazíliai világbajnokságról. A statisztikákból kiderül, az országba érkező turisták, szurkolók eddig mintegy 27 millió dollárt költöttek el a megérkezésük óta bankkártyáikkal.

Az országokra lebontott listát az Egyesült Államokból érkezők vezetik mintegy 6.6 millió dolláros költekezéssel. A második helyen az Egyesült Királyság (2.3 millió), a harmadik helyen pedig Franciaország áll (1.7 millió).

Gyerekek raboltak ki egy házaspárt

Utcai rablás áldozatává vált egy londoni házaspár a világbajnokság egyik helyszínén, Salvadorban. A férj a Standard magazinnak elmesélte, az egyik utcában este hét óra körül lépett eléjük egy 15 évnél alig idősebb tinédzser. Kést nyomott az arcához, majd a táskáját követelte. Eközben több kiskorú is előbukkant még az utcából, s ők is fenyegetően követelték „az őket megillető zsákmányt”.

A bűnözők egy fényképezőlencsét, egy iPhone-t és körülbelül ötven fontot zsákmányoltak.

Capello nem hibáztatja Akinfejevet

Az orosz válogatott szövetségi kapitánya, a 68. születésnapját ünneplő Fabio Capello a Dél-Korea elleni óriási potyája után sem hibáztatja első számú kapusát, Igor Akinfejevet. Az oroszok 1-1-es döntetlennel kezdték a világbajnokságot.

– A kapusok ugyanúgy hibázhatnak, mint a többi játékos, és ma ez történt – mondta Capello. – Ettől függetlenül Igor Akinfejev egy igazi bajnok. Szerencsére tudtuk kompenzálni a hibát. Kemény meccset játszottunk, elégedett vagyok a mutatott teljesítménnyel. Nagyon idegesek voltunk az elején, így nem is tudtuk játszani a saját játékunkat. Tisztában vagyok vele, hogy a játékosok a lehető legjobb születésnapi ajándékot akarták nekem adni, de egy kicsit csalódott vagyok, mert nem nyertük meg a mérkőzést.

Pukkan a brazil lufi?

Humoros képet gyártott a német Sky Sport. Kommentár nélkül, egy mexikói kaktusz és egy brazil lufi.

Raúl: le kell győzni Chilét

Az egykori Real Madrid sztár, Raúl szerint a spanyoloknak le kell győznie ma este Chilét, de emellett arra is figyelniük kell, hogy javítsanak rossz gólkülönbségükön. „A játékosok csak a három pont begyűjtésével állíthatják vissza a csapat iránti tiszteletet, amit a vébé címmel szereztek” – mondta a csatár, majd így folytatta. „Spanyolországnak rengeteg problémája van. Casillas szörnyű napot fogott ki a hollandok ellen. A mai mérkőzés előtt Del Bosque a csapatkapitány és és Reina között dönthet kapusposzton. Szerintem ismét Casillast teszi a kezdőbe.”

Hart felkészült Uruguay-ból

Magyar idő szerint csütörtökön 21 órakor Anglia élet-halál harcot vív Uruguay válogatottjával a D-csoportban. Mint ismert, mindkét együttes vereséggel kezdett – az angolok az olaszoktól, Uruguay pedig Costa Ricától kapott ki –, így a találkozó vesztese szinte biztosan búcsúzhat a csoportkör utáni küzdelmektől.

Joe Hart, az angolok kapusa elmondta, tisztában vannak vele, hogy Luis Suárez és az Uruguay-i támadósor komoly játékerőt képvisel, de maximálisan felkészültek belőlük. Hozzátette, rengeteg felvételt elemeztek az elmúlt hetekben az ellenfelekről, így Uruguay-ról is, így nem okozhatnak meglepetést számukra Suárezék.

Spanyol győzelmet vár Sahin

A sivatagi állat letette szokásos napi voksát, ma este spanyol győzelmet vár Chile ellen.

Nesta: a tiki-taka olasz!

Alessandro Nesta szerint a Rossoneri már jóval a Barcelona előtt tiki-takát játszott. Az AC Milan korábbi középhátvédje éppen ezért nem volt meglepve, hogy Olaszország a gyors és halálpontos passzjátékával verte Angliát.
„Katalán találmánynak tartják a tiki-takát, de a Barca előtt is sok olasz csapat alkalmazta. A Milannak is ez volt a legfőbb fegyvere, amikor a középpályáján Rui Costa, Pirlo, Seedorf és Gattuso játszott. Sokan úgy tartják, hogy a spanyolok a mesterei, de mi vetettük be előbb” – mondta Nesta. Majd még hozzátette, a Catenaccio Olaszországon kívül sokkal gyakoribb, mint hazájában, így nincs értelme passzív olasz fociról beszélni.

El kell felejteni az 1-5-öt

A címvédő Spanyolország csúfos, 5-1-es vereséget szenvedett a holland válogatottól. Fernando Torres szerint maguk mögött kell hagyni ezt a meccset, különben bajban lesznek.

– Nincs könnyű dolga Spanyolországnak, hogy megvédje a címét. El kell felejteni az előző mérkőzésen történteket. Ha odafigyelünk, akkor van esélyünk továbbjutni a csoportból. Úgy nyertük meg a 2010-es vébét, mint egy csapat, és ezt a kudarcot is csapatként éltük meg. A szurkolóinknak nem szabad elveszíteniük a hitüket – mondta a Chelsea csatára.

Vicente Del Bosque, a spanyolok szövetségi kapitánya szerint a Chile elleni mérkőzés egyfajta ki-ki meccs lesz. Azt is elismerte, hogy nagyon fájó a hollandok elleni vereség.

– Igaz, hogy nagyon fáj. Kritikus helyzetben vagyunk, de mienk a felelősség – mondta Del Bosque.

Andres Iniesta szerint még semmi sincs veszve, mert Dél-Afrikában is elveszítették az első csoportmeccset Svájc ellen, és végül megnyerték a trófeát.

– Úgy érzem, készen állunk újra nyerni – kezdte a Barcelona középpályása – Igaz, volt egy szörnyű első mérkőzésünk, ami után nehéz visszatalálni a helyes útra, de Spanyolország volt már hasonló helyzetben. A következő mérkőzés jó esély lesz a bizonyításra.

Sterling mama gólt vár fiától

Remekül debütált a világbajnokságon Raheem Sterling, a Liverpool ifjú titánja bátran és ellenállhatatlanul küzdött a Háromoroszlánosok sikeréért. A győzelem ugyan elmaradt az olasz meccsen, ám Uruguay ellen javíthatnak. Sterling elmondta, hallgat édesanyjára, aki gólokat vár tőle.
Az Uruguay elleni mérkőzésről így nyilatkozott a liverpooli támadó: „Mindent megteszek a csapatért, hogy három pontot szerezzünk. Keményen dolgozok, hogy a legjobb legyek. A csapatot nem csak támadásban, de védekezében is kisegítem. Uruguay ellen mindenki a legjobbját hozza.
A fiatal támadót az olaszok elleni mérkőzés előtt édesanyja buzdította: „Azt mondta, hogy pihenjem ki magam, és ne helyezzek túl nagy nyomást magamra. A meccs után küldött nekem egy sms-t, de tudta, másnapig nem válaszolok rá, mert kikaptunk. Kérte, hogy tegyem túl magam a kudarcon, amilyen gyorsan csak lehet. Azt mondta, ne csak a családomat tegyem büszkévé, hanem az egész országot. Kemény tud lenni velem.”

Brazil realitás

Megdöbbentő, egyben sokat mondó kép került ki a világbajnokság egyik nem hivatalos Twitter csatornájára a brazil viszonyokról. A rendező ország lakosainak többsége nem éppen az aranyozott cipő és az újonnan vásárolt mezek világában tengeti mindennapjait…

Nem keseregnek a brazilok

A házigazda Brazília 0-0-s döntetlent játszott Mexikóval az A-csoport második fordulójában. A szünetben beálló Bernard szerint azonban nincs okuk keseregni, nem rossz eredmény az iksz.

– Úgy vágtunk neki a találkozónak, hogy tudtuk, nem rossz eredmény a döntetlen – szögezte le a Shakhtar Donyeck középpályása. – Mindenki számára világos volt, hogy az első és legfontosabb az, hogy nyerjünk, a második pedig, hogy ne kapjunk ki.

Louis van Gaal nem lát

Elégedetlenségét fejezte ki Lous van Gaal, a holland válogatott szövetségi kapitánya a Beira-Rio Stadion miatt. A szakvezető elmondta, túl mélyen van a kispad, ráadásul egy kameraállvány is éppen az ő helye előtt van felállítva, így semmit sem lát a pályából. Hozzátette, az ő esetében ez kifejezetten zavaró, hiszen ellentétben a legtöbb edzővel, ő szereti ülve végignézni csapata mérkőzését.

A FIFA közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban, melyben az áll, megvizsgálták, hogy mit lehetne tenni a fenti észrevételek érdekében, ám a kameraállást nem lehet máshova áthelyezni, és a kispaddal sem tudnak mit kezdeni. A közleményben megjegyzik, az előző két Porto Alegrében pályára lépő együttes – Franciaország és Honduras – részéről semmi panasz nem érkezett.

Besics vs. Argentína

Videós összefoglaló készült Muhammed Besics, a Ferencváros bosnyák válogatott játékosának argentinok elleni teljesítményéről.

Mint ismert, Besicset a mezőny egyik legjobbjaként emlegették a találkozó után, s a statisztikákból is kiderült, hogy a mezőny egyik legtöbbet dolgozó játékosa volt a 2-1-es argentin sikerrel záródó mérkőzésen.

https://www.youtube.com/watch?v=63eDoWUK1BU

Marcelo: tizenegyes volt

Brazília gól nélküli döntetlen játszott kedd este Mexikóval, a házigazda hátvédje, Marcelo viszont egy elmaradt büntető miatt sopánkodik. A Real Madrid sztárja a második félidőben tört be a tizenhatoson belülre, ahol Raul Jimenez a vállát érintve alakított ki testkontaktust a védővel. Marcelo így emlékszik vissza az estre. „Amikor lekezeltem a labdát, megragadta a vállamat. Lerántott a büntető területen belül, tehát tizenegyes volt. Lenyomott a földre, ha nem teszi, megtartom a labdát, és keresztbe passzolom a csapattársamnak.”
A vitatott szituációt visszanézhetitek:
https://www.youtube.com/watch?v=Fo19yHjaRCQ

Neymar meghatódott

Könnyeivel küzdött a Brazília–Mexikó mérkőzés előtt a hazaiak sztárja, Neymar. A himnusz alatt többször is kezébe temette arcát, s a meccs után is csak annyit mondott, a 0-0-s döntetlen ellenére élete egyik legnagyobb élménye marad a fortalezai mérkőzés.

Életképek Brazíliából

Keshi: „Ötlettelen volt a játékunk”

Gól nélküli döntetlennel kezdett Nigéria az F-csoportban. Az Irán elleni első mérkőzésen olykor-olykor helyzetekig jutott Stephen Keshi csapata, ám a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A szövetségi kapitány elégedetlenségét fejezte ki csapatával kapcsolatban, megjegyezte, hiányzott a kreativitás a csapatából.

– Az első félidőben nagyon jól játszottunk – mondta Stephen Keshi, Nigéria szövetségi kapitánya. – A támadóink aktívak voltak, volt pár lehetőségünk is, de nem tudtuk értékesíteni ezeket. A második félidőre azonban elveszítettük ezt a formát. Úgy éreztem, meg lehet nyerni ezt a meccset, de egyre ötlettelenebbé vált a játékunk. Minden tiszteletem Iráné. Az elejétől a végéig ragaszkodott az ellenfél az előre eltervezett játékához, és ezt meg is tudta valósítani.

Maradonát nem engedték be a stadionba

Kisfiával, a Messi-mezt viselő Diego Fernandóval akart a riói Maracana-stadionba menni Diego Maradona, az argentin-bosnyák meccsre, de tévés akkreditációja ellenére nem engedték be – mesélte egy interjúban. Maradona szerint rosszhiszeműek voltak, ezért kénytelen volt visszatérni a szállodájába.

Pelé forgalmi dugóba került

Brazília kedden gól nélküli döntetlent játszott Mexikó ellen. A meccs első félidejét Pelé nem láthatta, mert akkora volt a forgalom a stadionhoz vezető utakon, hogy dugóba került, ezért kénytelen volt a rádióban hallgatni

– Ez volt a második alkalom életemben, hogy brazil világbajnoki meccset hallgattam a rádióban. Ezerkilencszáz-ötvenben, és ma – mondta a 73 éves Pelé, aki szerint hazája csapata nem játszott rosszul, csak nem nyert.

– Tudjuk, hogy nem könnyű ez a játék, de ha isten is úgy akarja, miénk lesz a végső győzelem – tette hozzá, majd pozitív gondolkodásra ösztönözte a lakosságot – írja a Yahoo híroldala.

Henry megvédte Fredet

Egyáltalán nem nyűgözte le játékával a brazilokat az első két mérkőzésén a csapat támadója, Fred. A hivatalos statisztikák szerint a horvátok elleni 3-1 alkalmával összesen húszszor, a tegnapi, Mexikó elleni 0-0-s meccsen pedig 22-szer ért labdába. Előbbi meccsen végig a pályán volt, utóbbin pedig már a 68. percben lecserélték, melynek a közönség kifejezetten örült.

Eddigi harminc passzából 18 ért pontosan célba (60%), s a Mexikó elleni két lövéséből csak egy ment kapura, míg Horvátország ellen nem is próbálkozott.

A gyenge mutatók ellenére a BBC szakértője, a korábbi legendás francia válogatott Thierry Henry megvédte brazil kollégáját.

– Fred olyan dolgokat csinál a pályán, amit egy laikus néző nem vesz észre – mondta az egykori klasszis támadó. – Neymar góljánál például nagyon sokat segített. Fred leköti a védőket, a sok futással kimozdítja őket a pozíciójukból. Az első meccsen Vedran Corlukát is állandóan „magával vonszolta”. Ha ezt nem teszi meg, Neymar nem tudott volna gólt lőni – Neymar is tudja, hogy az Fred gólja volt.

A horvátok ellen kapura sem lőtt a támadó, de Henry itt is kiemelte, nem kell ahhoz állandóan a labdát vezetni, hogy valaki hatékony legyen.

– Fred tökéletes példája annak, hogy hogyan lehet valaki anélkül is hasznos tagja a csapatnak, hogy labdához érne.

Olvasói sztorik