Angliában forduló volt…
A ZTE FC labdarúgócsapata szerdán újabb felkészülési mérkőzést játszik – tudósított a Zaol.
Ezúttal Bük lesz a helyszín 14 órától, az ellenfél pedig az NB III-as Budafok. A ZTE FC-nél a legnagyobb gondot továbbra is a sérülések okozzák, hiszen nagyon kevés a hadra fogható játékos. Szerdán is meglehetősen hiányos lesz a keret, s abban bíznak a kék-fehéreknél, hogy több játékosuk már nem dől ki a sorból.
Viszont éppen a sérülések miatt a ZTE FC lemondta a február 8-ra, Zágrábba tervezett, a horvát első osztályú Lokomotiv Zagreb elleni edzőmeccsét. Három napra rá (február 11.) ugyanis következik az Újpest elleni Magyar Kupa-találkozó, s jelen pillanatban még bizonytalan, hogy a sérültek milyen állapotban lesznek a jövő hétre.
Most szombaton viszont horvát ellenfelet fogadnak az egerszegiek, amikor 14.30 órától az horvát II. ligás NK Zagreb lesz a vendég.
A gaboni sztár talán kissé meggondolatlan nyilatkozatot tett.
A Lipót ellen folytatta edzőmérkőzéseinek sorát a Vasas FC.
Az első félidőben a Póser – Debreceni, Vaskó, Ristevski – Murka, Kleisz, Berecz, Hangya – Gaál, Saglik, Remili felállásban lépett pályára az NB I-es együttes a havas időben lejátszott mérkőzésen. A Vasas hamar vezetést is szerzett Mahir Saglik góljával. A német-török játékos a mérkőzésen góllövő kedvében volt, a félidő során összesen négy találatot szerzett, Kulcsár Tamás pedig csereként tudott duplázni. A félidőben már 6-0-ra vezetett a Vasas – írja az angyalföldiek honlapja.
A második játékrészre bejött Ferenczi, Király, Farkas, Szivacski, James, valamint Ádám Martin, aki már a mai napon csatlakozni tudott az edzőtáborban tartózkodó társaihoz. A második félidőben is végig a Vasas irányított, Ferenczi és Ádám találatával hamar 8-0-ra módosítva az állást. A házigazdák szépítése után ismét Ferenczi (kétszer) és Ádám talált be a lipótiak kapujába, beállítva ezzel a 11-1-es végeredményt.
A Watford egyik legnagyobb értéke is Kínát választja.
Az Anorthoszisz jelentette be a leigazolását.
Van Aanholt után Milivojevicset is megszerezték, Sakho a küszöbön.
Kétes eredmény született a Kolozsvár ellen. Hárman távozhatnak, egy érkező még várható.
Pedig bőven akad érdeklődő a Paksról szinte biztosan távozó 30 éves kapus iránt.
Lacina Traoré egyáltalán nem vált be eddig a francia éllovasnál, most kölcsönben a Gijónnál próbálkozhat.
Hamit Altintop ismét a Bundesligában bizonyíthat.
Ötödik meccsét is megnyerte a tolnai csapat.
Berbatovon csámcsog az angol sajtó.
A Spurs kiegészítőembere a törökök célpontja.
Visszatért az ANK-ról a középhátvéd.
A Sparta Praha volt az ellenfél.
Yangel Herrera egyszeres venezuelai válogatott.
Egy helyi lap szerint Korcsmár Zsolt a kiszemelt.
A szerb védő már Szentpéterváron van.
Kedden kora délután a román Poli Temesvár ellen lépett pályára felkészülési mérkőzésen a Budapest Honvéd együttese. A kispestiek 1-0-ra nyertek a román élvonalban 14. helyen álló csapat ellen.
A sérülésből felépült játékosok közül csak Lanzafame nem lépett pályára, a többiek közül Eppel Márton és Horváth András a kezdőcsapatban, Baráth Botond a kispadon kapott helyet. Lanzafame a Bozsik Stadionban edzett – írja a Bp. Honvéd hivatalos honlapja.
Bár szépen letakarított pálya fogadta a csapatokat, de a délelőtti ónos eső csúszóssá tette a talajt, így a labda sokszor megtréfálta a játékosokat. A mérkőzés első eseménye egy sárga lap volt, amit Croitoru szedett össze. Érthetetlen volt a reklamálása, mert a játékvezető a románoknak adott szabadrúgást. Az első helyzet Dark nevéhez fűződik, éles szögből leadott lövését a kapus szögletre tolta. A félidő végén Horváthnak alkalma volt bebizonyítani, hogy jó formában van, Arteanu 22 méteres lövését öklözte a mezőnybe.
A szünetben Marco Rossi mindössze két helyen cserélt. Nagy Gergő helyett Hidi, Dark helyett Zsótér folytatta a játékot. A második félidő elején Eppel két gólt is szerzett, igaz a játékvezető mindkettőt les miatt érvénytelenítette. A harmadik Eppel megmozdulás után viszont középre mutatott a játékvezető. A kispasti támadó remek labdát kapott Kambertől, amit 16 méterről laposan a kapu közepébe lőtt (1-0). A gól után a vezetőedző négy helyen cserélt, King, Gazdag, Holender és Lovric helyett Villám, Koszta, Bobál és Balázs állt be. A Honvédnak több helyzete is akadt, Hidi 20 méteres lövése például csak centikkel kerülte el a jobb felső sarkot. A mérkőzés hajrájában Horváth András két szép védése ragadtatta tapsra a didergő közönséget.
Keddtől a HR-Rent Kozármislenyt a Szanyó Károly, Sándor Tamás alkotta edzőpáros vezeti – írja az NB II-es klub hivatalos közleményében.
A labdarúgást szeretőknek nem kell bemutatni a két korábbi kiváló labdarúgót és immár edzőket.
Szanyó Károly futballistaként magyar bajnokságot nyert az Újpest csapatával, és Magyar Kupa-döntőt is játszott. E mellett tagja volt az 1996-os atlantai olimpiára kijutó remek magyar olimpiai válogatottnak. Edzői karrierjében is sikereket tudhat maga mögött, két éve az ő vezetésével a Vasas megnyerte az NB II-t és feljutott az NB I-be, ahol ugyancsak irányíthatta az angyalföldieket.
Sándor Tamás neve Debrecennel fonódik össze, hiszen ott lett profi játékos, majd később többszörös magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes labdarúgó. Tizenegy alkalommal húzhatta magára a nemzeti válogatott mezét, ő is tagja volt az atlantai olimpiai válogatottnak, de szerepelt az olasz Torino csapatában, Törökországban és Izraelben is. 2011-től 2016-ig a Debrecen NB I-es csapatának másodedzőjeként tanulhatott bele az edzői szakmába, ahol komoly sikereket értek el, két alkalommal bajnoki címet, illetve kétszer Magyar Kupát is nyertek.
A bejövő működési pénzek 98%-a elmegy fizetésekre a bajnoki címvédőnél.