Tiemoue Bakayoko érkezhet Nemanja Matic helyére.
Sandro léphet Lukaku örökébe.
Manolasz és Paredes is a Zenithez szerződhet.
Milan Baros visszatért nevelőegyesületéhez, a Banik Ostravához.
Júliusban újra edzésbe áll Mario Götze, a Borussia Dortmund világbajnok futballistája. A 25 éves támadó középpályás február óta anyagcseregondokkal küszköd, ez pedig folyamatos izomproblémákat okozott nála.
– Nagyon örülünk, hogy ilyen jól sikerült a terápia, és hamarosan ismét a pályán láthatjuk őt – mondta Michael Zorc sportigazgató a Bild című napilap csütörtöki számában. Götze távollétében a Dortmund harmadik lett a Bundesliga elmúlt idényében, emellett megnyerte a Német Kupát.
Távozik az NB I újoncának alapembere.
Világklasszis ellen léphetnek pályára az angyalföldiek.
Csapatot talált magának a rutinos kapus.
Nyolc bajnokin nem léphet pályára Oscar.
Így készülhetnek a tokiói olimpiára.
Három évre írt alá a harminc éves játékos.
A július 1-én felkészülési mérkőzést játszik Erik van der Meer csapata, az NB I-es bajnok Honvéd. A tervek szerint a Poli Temesvár látogatott volna Kispestre, de a románok lemondták a mérkőzést. Ennek ellenére nem marad a bajnokcsapat meccs nélkül, mert a Supka Attila által edzett, NB II-es Szeged 2011 lesz a vendégük. A kezdési idő változatlanul 17 óra, a belépés díjtalan – írja a klubhonlap.
A Honvéd július 12-én idegenben játszik az izraeli Hapoel Beer-Seva vendégeként a Bajnokok Ligája selejtezőjében, majd a visszavágón július 19-én fogadja ellenfelét.
Angol és olasz lapok beszámolója szerint a napokban szakított barátjával az argentin bombázó, Oriana Sabatini, erre a hírre pedig több férfi szeme is felcsillant. Többek között a Juventus támadója, Paulo Dybala is kinézte magának a színésznőként dolgozó lányt, és a hírek szerint komolyabbra fordulhatnak a dolgok kettejük között. A képeket nézegetve nyugodtan kijelenthetjük, hogy jó ízlése van a Juve-csatárnak.
Oriana Sabatini (@orianasabatini) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 14., 17:21 PDT
@areyouami
Korábbi edzője szívesen dolgozna együtt az olasz támadóval.
A Sampdoria gólerős támadója lesz a Juventus új igazolása.
Megnéztük, piaci érték alapján hogy áll a Vasas, a Ferencváros és a Videoton nemzetközi ellenfele.
Június elején a Rangadón is olvashatták, hogy a Dárdai Pál vezette Hertha BSC leigazolta az RB Leipzigtől Davie Selkét. A nyolc millió euróért érkező csatár jelenlegi az U21-es Európa-bajnokságon szerepel, méghozzá nem is akárhogyan. Szerda este a német válogatott 3-0-ra legyőzte Dániát, a gólok sorát pedig Selke nyitotta.
A Hertha új támadója a lövésre visszagurított labdát vágta a jobb felsőbe tizennyolc méterről. Ha a berlinieknél is hasonló gólokat szerez, aligha fog Dárdai haja őszülni a következő idényben.
A csütörtöki élő futballközvetítések a hazai televíziókban.
A Liverpoolra is nemet mondott a 21 éves játékos.
A német szakember mindenkit dicsért a Beitar Jeruzsálem elleni győzelem után.
Úgy tűnik eldőlt, hogy hol folytatja a svéd világklasszis.
Megírtuk: szerdai edzőmeccsén a Ferencváros 1-0-ra győzte le az izraeli Beitar Jeruzsálemet. Az egyetlen találatot Bognár István lőtte egy védelmi hiba után a 93. percben.
Megírtuk: szerdán háromgólos hátrányból fordítva nyert 4-3-ra a Vasas az osztrák Sturm Graz elleni edzőmeccsén. A legszebb gól a válogatott Vida Máté nevéhez fűződött, aki 30 méterről lőtte ki a jobb felsőt.
A 26 éves Nagy Martin az MFK Ruzomberoktól érkezett Győrbe.