Dárdai mégis magánál volt, amikor Storckot szövetségi kapitánynak ajánlotta.
TOP5 átigazolási hír hétfőről.
A Transfermarkt információi szerint Stieber Zoltán a holland élvonalban szereplő Twente csapatához igazol.
Stieber Zoltánt 2019-ig a köti szerződés a Kaiserslauternhez.
A Soroksár gólnélküli döntetlent játszott a Merkantil Bank Liga nyitófordulójában a Vác otthonában.
A Sori Tv-nek ennek ellenére volt mit megmutatni a találkozóról készült összefoglalóban. A Sorokság játékosának Albert Ádámnak a csele ugyanis a világ bármelyik bajnokságában megnyerte volna a „hét jelenete” versenyt.
A csel 3:22-től látható:
Furcsa gellert kaphat a svéd sztár átigazolási ügye.
Nagyon elszálltak az árak az olasz legenda szerint.
Nemzetközi klasszikusokat másolt le.
Elképzelhető, hogy a 23 éves játékos visszatér az NB I-be.
Kánikula, csalódott nézők, és finoman fogalmazva is idény eleji forma.
A francia rádió úgy tudja, hogy a hatóságok megadták az engedélyt. Utoljára 2012-ben, Ibrahimovic bemutatásánál volt hasonlóra példa.
Több hetes kihagyás után ismét a Vasas kezdőcsapatában kapott helyet Berecz Zsombor. A sérüléséből felépülő játékos a Vasas honlapján „értékelte” a visszatérést.
– Nagyon jó érzés volt, és már labdaéhségem is volt, mivel már régen játszottam tétmérkőzést. Hiányzott a találkozók előtti izgalom és a játék a srácokkal. Bár el kell, hogy mondjam, a nagy meleget nehezen viseltem, de nyilván az senkinek sem esett jól. De ettől függetlenül úgy érzem, hogy ezzel a győzelemmel sikerült megtennem az első lépést, és a csapatnak is a sikeres jövő felé – mondta Berecz.
A játékos kitért a Puskás Akadémia teljesítményére is.
– Úgy gondolom, az első félidőben mi domináltunk, nekünk voltak nagyobb helyzeteink. A második félidő első húsz percében ők irányították a játékot, eltalálták a felső kapufát, jöttek ránk rendesen. De egy kis szerencsével sikerült kivédekeznünk a rohamaikat, utána pedig a második találatunkkal megadtuk nekik a kegyelemdöfést. Azzal pedig szerintem el is dőlt a mérkőzés – mondta.
A Honvéd otthonában elért 2-2-es döntetlen után a csapat hivatalos honlapjának adott rövid helyzetértékelést Horváth Ferenc.
– Nagyon jó volt, hogy mi szereztük a vezetést, így tudtuk a saját futballunkat játszani. Ha jobban sáfárkodunk a lehetőségeinkkel, akkor az első félidőben akár el is dönthettük volna a találkozót. A második játékrészben a Honvéd már bizonyította, hogy egy jó csapat. Összességében elégedett lehetek az eredménnyel, bár az első félidő miatt maradt bennem hiányérzet. A tavalyi első három helyezettel találkoztunk az első három bajnoki mérkőzésen, s kijelenthetjük, hogy helytálltunk ellenük, nem vallottunk szégyent – nyilatkozta a Balmazújváros edzője.
– A csapatunk folyamatosan fejlődik, azon vagyunk, hogy ez ilyen ütemben folytatódjon, akkor első győzelmünk is hamarosan megszületik – tette hozzá.
Világsztárokkal szerepelhet együtt.