Válogatott

Mészöly Kálmán szerint Storck egy „tökös pali”

Az egykori válogatott legenda szerint kellenek az olyan bátor lépések, mint Kleinheisler beállítása.

Kapcsolódó cikkek

Mészöly Kálmán, korábbi szövetségi kapitány fantasztikus eredménynek tartja a magyar válogatott Oslóban aratott 1-0-s győzelmét, és bízik a továbbjutásban, ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a Európa-bajnoki pótselejtezős párharc még nem dőlt el.

– Teljes szívemből gratulálok a csapatnak! Nekik is sikerült az, ami nekünk 1981-ben, amikor 2-1-re nyertünk Oslóban – nyilatkozott az MTI-nek a 74 éves szakember, akinek irányításával a válogatott éppen a norvégok népstadionbeli 4-1-es legyőzésével jutott ki az 1982-es világbajnokságra. Utóbbi meccsről egy azóta kultikussá vált dokumentumfilm is készült.

A játékosként és szövetségi kapitányként is 61-szeres válogatott Mészöly megjegyezte, a keret, illetve a szakmai stáb körüli hirtelen változások miatt féltette a csapatot.

A „Szőke Szikla” az Oslóban győztes gólt szerzett, de ebben az idényben NB I-es bajnokin még nem szerepelt Kleinheisler László váratlan csapatba állításával kapcsolatban párhuzamot vont Sallai Sándor 1981-es debütálásával. Elmondta: a felnőtt válogatott románok elleni, bukaresti összecsapását megelőzően az utánpótlás együttes éppen a norvégokkal játszott Keszthelyen, s a találkozóra megfigyelőként elutazott akkori segítője, Mezey György, akinek a figyelmét felkeltette Sallai játéka. A védő aztán Bukarestben újoncként pályára lépett, a feladata pedig Anghel Iordanescu kikapcsolása volt, amely sikerült is, mivel a mérkőzés vége gól nélküli döntetlen lett.

– A „kis vörös gyufaszálas” meghálálta a bizalmat, s bevallom őszintén, megkönnyeztem, amikor ez a kissrác a góljánál kifutott a kapitányhoz és a nyakába ugrott – mondta Kleinheislerrel kapcsolatban Mészöly, aki ugyanakkor úgy fogalmazott: ahhoz, hogy mindez így süljön el, nagy szerencse is kellett.

Mészöly Kálmán hangsúlyozta, hogy Kleinheisler szerepeltetésében hatalmas szerepe van a „jó szemű másodedzőnek”, Andreas Möllernek, illetve természetesen a hatalmas rizikót vállaló Bernd Storcknak:

– Az az edző, aki ilyet meg mer csinálni, az bátor, és a szerencse mellé fog szegődni. Az ilyen palikat csípem, akiben van egy kis tökösség, mert valljuk be őszintén, a futball erről is szól… – mondta Mészöly Kálmán.

A vasárnapi, Groupama Arénában sorra kerülő visszavágóval kapcsolatban a Vasas legendája elmondta: a helyszínen tekint majd meg a meccset, s nagyon bízik a továbbjutásban, mert akkor a magyar futball „anyagilag, erkölcsileg és morálisan elkezdhet kiemelkedni a slamasztikából”.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik