Válogatott

Tiber: Storck kockáztatott, de bejött neki

A Rangadó.hu szakértője értékelte a magyar válogatott norvégiai sikerét.

Kapcsolódó cikkek

Az újonc Kleinheisler László góljával a magyar válogatott 1-0-ra győzött Norvégia vendégeként az Európa-bajnoki pótselejtező első, csütörtöki felvonásán.

A Videoton – ebben az idényben egyetlen élvonalbeli mérkőzésen sem szereplő – 21 éves szélsője a 26. percben lőtte a győztes gólt, amellyel a nemzeti együttes 34 év után múlta felül ismét északi riválisát. Ezt követően a magyar védelem és a századik válogatottságát ünneplő Király Gábor kapus hősiesen tartotta az eredményt a lefújásig.

A mérkőzést a Rangadó.hu állandó szakértője, Tiber László, a Videoton és a Siófok egykori válogatott játékosa értékelte:

„Nagyon szimpatikus volt, hogy a német szövetségi kapitány nem hazudtolta meg, milyen futballkultúrából érkezett, és vállalta, hogy ezzel az összeállítással bukhat is. Ennek ellenére be merte tenni Kleinheisler Lászlót, aki fél éve nem játszott bajnoki mérkőzést. Bernd Storck a korosztályos válogatottból ismeri őt, és tisztában van a képességeivel. Én már évek óta ismerem, és tudom, hogy a szó jó értelmében véve egyszerű ember, aki éppen ezért képes nagyot alkotni, hiszen nem érdeklik a körülmények, hogy ki ellen játszik, milyen kiélezett szituációban, és az sem, hogy jó ideje nem szerepelt az NB I-ben.

Az edző tehát vállalta a rizikót, váratlant húzott, és ez bejött. A norvégok nyilván nem készültek belőle, hiszen nem is tudtak. Nagyon taktikus futballt játszottunk, igyekeztünk megtartani a labdát, amikor lehetőségünk volt, de a második félidőben nem nagyon sikerült, mert komoly nyomás nehezedett a csapatra. Ha fogy az erő, jönnek a rossz döntések, de most nem ez történt, nagyszerű meccset játszottunk, fizikálisan bírtuk a nyomást, ezért végig képesek voltunk azt a játékot nyújtani, amit terveztünk.

Király Gábor és Guzmics Richárd stabilitást adott az együttesnek. Gera Zoltán is nagyon higgadtan, taktikusan futballozott, ha kellett, nyugtatta a játékot, védekezett. Összességében csalódást senki nem okozott, és voltak, akik képesek voltak vezéregyéniséggé előlépni, a kritikus szituációkban megnyugtatták a csapatot, illetve olyan erényeket csillogtattak, amelyeknek segítségével elértük ezt a kiváló eredményt.

Igazolódott, hogy ugyanolyan esélyünk van a továbbjutásra, mint az északiaknak, de azért a párharc még nem lefutott. Óvatosan kell bánni ezzel az eredménnyel, mert az első csatát megnyertük, de a háborút még nem. Bukhatunk Budapesten, de megnőttek az esélyeink, és a csapat kellemes estét szerzett minden rajongónak” – mondta Tiber László.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik