Minden bizonnyal egy kishitű, egyeduralmi beállítottságú, a magyar válogatott irányítására alkalmatlan német szakember utolsó vergődését élhetjük majd meg a novemberi, norvégok elleni Eb-pótselejtezőkön – írja cikkében a Bors.
Bernd Storck szövetségi kapitány, sportigazgató eddigi magyarországi produkciója ezt forgatókönyvet vetíti előre. Mint ismert, a német az utánpótlás-válogatottaknál végzett ámokfutása után a magyar futball elmúlt 30 évének legfontosabb két válogatott meccse előtt mindenki legnagyobb megdöbbenésére leváltotta az elődje, Dárdai Pál hagyatékául hagyott szakmai stábot.
Sőt, még az eddigi kommunikációs igazgatót, Sztancsik Tamást is a háttérbe szorította. Helyettük a saját embereit hozza, így mások mellett a játékosként világbajnok, ám edzői tapasztalattal alig rendelkező Andreas Möllert, aki egybehangzó vélemény szerint az idő rövidsége miatt semmilyen hatást nem lesz képes gyakorolni a csapat teljesítményére. Hogy mégis mi áll a döntés hátterében?
A lap úgy tudja, Storckot hihetetlenül frusztrálta a Dárdai-hagyaték, fokozatosan próbált letérni elődje útjáról, és ezért súrlódásai is voltak kollégáival. A selejtezősorozat végeztével aztán teljhatalmat kért a válogatottnál, és Csányi Sándor MLSZ-elnök az Eb-szereplés kiharcolásának reményében ezt meg is adta neki. A Bors szerint szerint a szövetségben már mindenki látja, hogy a német Pintér Attilának csúfolt szakember alkalmatlan feladatra: nincs kisugárzása, határozatlan, az elnök egy személyben tart ki mellette.