Magyar foci

Német klubok figyelik Kleinheislert

Ez lenne csak a nagy dobás: a Kleinheisler László ügyeit egyengető menedzser a Rangadónak elárulta, a futballista és ő is egy Bundesliga-csapatról álmodik.

Kapcsolódó cikkek

Ahogy azt honlapunk már november végén megírta, a Videotonban mellőzött, ám a magyar válogatottban villámgyorsan kulcsjátékossá váló Kleinheisler hamarosan külföldre igazol. A jelek szerint Székesfehérváron is belátták, hogy a vörös hajú középpályást nem szabad tovább „jegelni” – már csak az Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapat miatt sem. Mint a menedzsere elárulta, a Scholes becenévre hallgató fiatalember igencsak piacképes játékos: itthonról hívta a Ferencváros, a lengyel Slask Wroclaw már korábban vitte volna, szóba került a neve olasz együttesek (Udinese, Genoa) kapcsán is, néhány napja pedig Isztambulban „ismerkedett” a török élvonal negyedik helyén álló Basaksehir körülményeivel.

Nagy Mihály leszögezte, továbbra is erős a lengyel vonal, ugyanakkor Kleinheisler László neve megtalálható több német klub játékosmegfigyelőjének noteszában is.

– Németországban élek, így talán nem csoda, hogy Bundesliga-ajánlat az álmom – mondta a menedzser a Rangadó.hu munkatársának. – Magyar labdarúgóként természetesen Laci is nagyon szeretné kipróbálni magát Európa egyik legerősebb bajnokságában. Annyit elárulhatok, hogy nem a Bayern Münchenről, vagy a Dortmundról, de még csak nem is a Dárdai Pál által irányított Hertháról van szó. Erős együttest találni Lacinak, majdhogynem lehetetlen küldetés, ugyanis nehéz eladni egy olyan futballistát, aki fél éve nem játszik a klubjában, és persze az igazolásra a Videotonnak is áldását kell adnia.

Nagy Mihály úgy véli, izgalmas január elé néznek, s, mint mondta, nem fognak kapkodni, az új év első hónapja a rendelkezésükre áll ahhoz, hogy a lehető legjobb ajánlatot fogadják el.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik