Törökország

Vaskó még könnyített munkát végez

A rutinos védő számára nehéz volt fejben feldolgozni, hogy az ősszel csapat nélkül, egyedül kellett rehabilitálnia.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Dunaújváros 2-1-es vereséget szenvedett első törökországi edzőmeccsén. A cseh élvonalbeli Baník Ostrava elleni találkozót csak a lelátóról figyelte az újvárosiak télen igazolt védője, Vaskó Tamás. A korábbi válogatott hátvéd tavaly tavasszal, a Puskás Akadémia játékosaként szenvedett keresztszalag-szakadást, az őszt pedig csapat nélkül töltötte. A hosszú sérülés után lévő harmincéves védő a Rangadó.hu helyszíni tudósítójának elárulta: az edzőmeccseken még nem játszik, egyelőre könnyített edzésmunkát végez.

– Jól érzem magam, és nagyon jók az első benyomásaim a Dunaújvárossal kapcsolatban. Remek körülmények fogadtak minket itt Törökországban, kiváló a szállodánk és nagyon jó pályákon készülhetünk – kezdte Vaskó Tamás. – Azt még nem tudom megmondani, hogy mérkőzésen mikor léphetek pályára, a fokozatosság elve vonatkozik most rám. A szakmai stáb és az erőnléti edző majd eldönti, mikor tudok beszállni akár egy edzőmeccsre. Egyelőre könnyített edzésmunkát végzek, az egymás közötti játékba még nem szálltam be.

– Segíti az új játékosok beilleszkedését egy ilyen többnapos edzőtábor?
– Igen, itt jobban együtt van a társaság. Szerencsére nem volt problémám a beilleszkedéssel, mert az itteni közeg nagyon jól fogadott engem, és az utánam érkezőket is. Tény, hogy ilyen edzőtáborban többet vagyunk együnk, többet tudunk beszélgetni és jobban megismerjük egymást.

– Az ősz folyamán nem volt csapata, nagy megkönnyebbülés volt aláírni a DPASE együtteséhez?
– Természetesen! Az elmúlt félévben csapat nélkül, egyedül rehabilitálni nagyon nehéz volt. Kérdéses volt, mikor lesz a jó a lábam, mikor lesz csapatom, és ezt nagyon nehéz volt fejben feldolgoznom. Most nagyon jó érzés, hogy valahol számítanak rám, és majd meglátjuk, hogyan alakulnak a továbbiak.

– Mit vár az élvonal tavaszi szezonjától?
– A mostani helyezésnél jobb pozíciót szeretnénk megcsípni. Feljebb akarunk lépni a tabellán, és szerintem erre minden esélyünk megvan. Nem vagyunk kiesőhelyen, nem is lefelé, csakis felfelé nézegetünk, és szeretnénk feljebb lépni a ranglistán – mondta Vaskó Tamás.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik