Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
A törökországi edzőtáborból Belgiumba repült a Dinamo Moszkva csapata, amely csütörtök este az Anderlecht otthonában játszik Európa Liga-mérkőzést az egyenes kieséses szakasz első körében. Az orosz klub honlapjának szerkesztője a szerdai edzés után szeretett volna interjútkészíteni Dzsudzsák Balázzsal, de amikor kijött az öltözőből, azt kérte, hogy inkább az esti órákban kerüljön sor a beszélgetésre, mert nagyon elfáradt.
– Hogy érzi magát?
– Köszönöm, minden rendben van. A lényeg, hogy senki sem sérült. Azt hiszem, mindenki megfelelő állapotban van, és a csapat teljes mértékig készen áll a brüsszeli meccsre. Remek a hangulat az öltözőben, mindenki jól kijön a másikkal, úgyhogy nem látok semmit, ami akadályozna minket – kezdte Dzsudzsák Balázs.
– Van már részletes elképzelése az ellenfélről?
– Videofelvételek segítségével felkészültünk, és a szakmai stáb felhívta a figyelmünket arra, hogy az Anderlecht különösen jól kontrázik a gyors játékosai révén. Tudjuk, hogy a belga bajnokság listavezetője ellen kell játszanunk, de azt hiszem, ha meg tudjuk mutatni a pályán mindazt, amire képesek vagyunk, és amit minden edzésen gyakorlunk, akkor győzni fogunk. A játékosok ilyenkor néha erős kijelentésekre ragadtatják magukat, mondván: „Mi vagyunk a favoritok”, aztán kimennek a pályára, ahol ezt bizonyítani is kell. Szóval csak annyit mondanék, hogy valóban felkészültünk, és győzelmet várunk magunktól. Tudom, hogy meg tudjuk csinálni.
– Az átigazolási időszak Oroszországban még nem ért véget. Néhány hónappal ezelőtt az a hír járta, hogy az olasz Lazióba szerződhet. Tényleg volt esély rá?
– Igen, tényleg igaz, de nem volt elég pénzük, hogy Rómába vigyenek. A lényeg az, hogy most is itt vagyok a Dinamónál, és készülök a szezon folytatására.
– Miguel Danny nemrég azt mondta, hogy a Zenit meg fogja nyerni az Európa Ligát. Játszana ellenük a döntőben?
– Ez nagyszerű ötlet! Emlékszem, egyszer negyeddöntőt játszhattam ebben a sorozatban, de kiestünk a Benfica ellen, és csalódottan kellett hazatérnünk. Rettenetesen kiábrándító volt, de ez most egy másik történet. Nem lehet megjósolni, hogy eljutunk-e a döntőig, de mindent meg kell tennünk, ami lehetséges. De miért ne nyerhetnénk meg?! Azt hiszem, a Dinamónál minden adott, amire szükség van ehhez.
– A Zenit épp az ön korábbi klubja, a PSV Eindhoven ellen játszik csütörtökön…
– Először is, a PSV most sok fiatal, tehetséges játékost szerepeltet. Másodszor, a Zenit dolga rendkívül nehéz lesz, mert Eindhovenben fokozott támogatást kap a hazai csapat a szurkolóktól. Harmadszor, ezek a srácok mindig megpróbálják örömüket lelni a játékban. Nem érdekli őket, ki az ellenfél, lehet az a Zenit, a Dinamo vagy a Barcelona is, ők akkor sem védekeznek, inkább támadnak. Negyedszer, az elmúlt évek egyik legjobb csapata állt most össze Eindhovenben. Huszonhárom bajnoki meccsen hatvanegy pontot szereztek! Ilyen erős PSV-re nem is emlékszem. Biztos vagyok benne, hogy a Zenitnek nagyon meredek lesz ez a párharc.
– Eindhovenből nem kért senki információkat a Zenitről?
– Beszéltem az edzővel, a masszőrökkel és néhány játékossal, akikkel még mindig van jó a kapcsolatom, de nem említettük a Zenitet. Nélkülem is tudják, hogy erős csapattal állnak szemben. Mit is mondhatnék én olyan játékosokról, mint Hulk, Witsel vagy Danny. Egyértelmű, hogy nehéz lesz megállítani őket, de ismétlem: nagyon érdekes két meccs előtt állnak abban a párharcban is.
– Beszéljünk az orosz bajnokságról. Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző a közelmúltban azt mondta, a Dinamo nem ért egyet azzal, hogy a Zenit már bajnok.
– És én ezzel teljes mértékben egyetértek, mert mi magunk szeretnénk az élen végezni. Ha nyerünk az Amkar Perm elleni elhalasztott mérkőzésen, hat pontra csökken a különbség a Zenit és köztünk, ez nem annyira sok. A szentpéterváriakkal van még egy meccsünk hazai pályán. Ha azt is megnyerjük, tényleg elérhető közelségbe kerül az első hely.
– Látott már olyan sok havat a pályán, mint decemberben, az Amkar Perm ellen?
– Soha életemben! Amikor odaértünk, még semmi jele nem volt, hogy nem fogunk tudni játszani. Hideg volt, de ez Oroszországban megszokott. Aztán amikor felébredtem, és kinéztem az ablakon, megdöbbentem. Abban a pillanatban sejtettem, hogy valószínűleg nem kerül sor a meccsre.
– És úgy általában mi lepte meg leginkább Oroszországban, a labdarúgáson kívül? A havas és hideg időjárás, vagy talán a forgalmi dugók?
– A forgalom tényleg nem semmi, bár már kitapasztaltam, mikor lehet bemenni a belvárosba, és hol kell behajtani. Ami az időjárást illeti, soha nem fogom elfelejteni, hogy amikor a Rubin Kazany ellen játszottunk, a cserepadon ültem, a hőmérséklet mínusz tizenhárom fok alá csökkent. A szünet után úgy melegítettem, ahogy csak tudtam, de olyan hideg volt, hogy nem éreztem a lábamat. Egyszerűen hihetetlen volt. El sem tudom képzelni, hogy például az újságírók vagy mások hogy tudnak dolgozni ebben a fagyban.
– Utazott már a moszkvai metróban, legalább egyszer?
– Igen. Még az Anzsiban játszottam, és valahogy bekerültünk egy óriási dugóba. Akkor a sofőr odafordult hozzám, és azt mondta, szerinte jobb lenne, ha metróval mennék a központba, mert autóval nagyon hosszú idő lesz. Nem volt probléma, lementem, és könnyedén eljutottam a célállomásra. Véleményem szerint nagyon szép, és egyáltalán nem veszélyes.
– Már Oroszországban játszik néhány éve. Sok orosz szót tanult?
– Most már teljesen megértem, mit mond az edző, és milyen utasításokat ad a mérkőzés közben. Az orosz srácokkal – például Kokorinnal vagy Gabulovval – mindig ugratjuk egymást edzés közben. Ők tanítanak az orosz nyelvre, én pedig őket angolra. Úgyhogy most sokkal könnyebb, mint amikor Moszkvába kerültem.
– A külföldi játékosok létszámának korlátozásáról most ismét nagyon sokat beszélnek. Ezáltal lehetnek olyanok, akik nem a teljesítményük, hanem az útlevelük miatt nem játszhatnak. Erről mi a véleménye?
– Oroszországban eddig csak két alkalommal találkoztam ezzel a problémával. Akkor az edző odajött hozzám, és azt mondta: „Balázs, sajnálom, de ma kihagylak a csapatból, különben nem lenne elég orosz játékos a pályán.” Megérthetik, milyen nehéz volt az a pillanat nekem. Furcsa és szokatlan volt ilyen szavakat hallani, de mit tehetünk ebben a helyzetben? Valójában semmit. Ha zokon vettem volna, annak sincs jó vége. Ezt a korlátozást el kellene törölni. A jó játékosoknak azonos alapon kellene versenyezniük mindenkivel, korlátozás nélkül. Törökországban rájöttek, hogy ez a limit nem megoldás. Oroszországban is meg kell értenie mindenkinek. Azt hiszem, mindenki nyerne azzal, ha ezt eltörölnék.
